pisch_ferenc kedvenc versei
Arcára ült a fagyott mosoly,
megdermedt lelke, mint egykoron,
szótlanul nézte gyötrelmeit
a zsibbadt fő, az öregtorony.
Utoljára, mikor találkoztunk,
Sok szép emlékről daloltunk.
Együtt voltunk mi, a három jó barát,
Látszott rajtad a betegség...
Mint kéretlen kabát.
Rőt szőnyeget terít az ősz elém,
erdei úton álmot fest, reményt.
Susogó avar nyög léptem alatt,
a napsugár bágyadtan simogat...
Istenem, mondd, ugye,
azt a pontot nem lelem,
fűszálat s a virágokat,
ahol Te nem vagy jelen.
Mária, Mária, szentséges rózsafa,
mondd, mégis mi lett volna, ha
Fiadat nem szögezik keresztre?
Isten egyformán szeretne
minden követ és élőt, mint így?
Január, ó, te január,
oly csodás vagy, téli világ!
Zúzmaracsengő cseng a fán,
harangoznak a bestiák.
Tarka szürkébe öltözött este,
Hágott a narancségbolt helyébe,
S ködpamacsnak nedűs, édes teste
Libbent lent alvó fáknak elébe.
szabad akarat
Élj, mintha ez lenne utolsó napod,
a jövővel ne szennyezd gondolatod.
Az égre nézz fel, számolj csillagot,
a lelkedben őrizd a pillanatot.
...érzés, mikor nem fakadnak szavak,
amiket nem vágysz már kimondani...
reménységgel
Bánatát zengi egy éjjeli madár,
szél süvít a téren, hideg a magány,
álmos szemét sérti a kandeláber,
az utca fekete - egy szakadt kábel
hozzáverődik a bérház falának,
várva dalát az éjjeli madárnak.
Mint kialudt tüzű
szerelmes szavak,
szépen hagyott
üres sorok
érted bomlanak.
Nem vagyok egy őskövület,
megpróbálok haladni a korral,
de van egy kérdés, amiben
egyetértek még a hagyománnyal.
Hajnali fénycseppekkel érkezett,
szellő karján a szobámba osont,
éreztem meleg-bársony ujjait,
ahogy végigsimít az arcomon.
Kikről úgy hittem,
megszerettetek,
hová tüntetek?
Ti ábrándképek,
csalfa, őrző szemek.