pipiter kedvenc versei
Megtettem, mit ember csak tehetett,
messzire vonszolom most-már létemet.
Kérdések nélkül éltem: mint a vak,
de nem élhetek többé ily álmatag.
Cipőn ragadós sár a bánat,
a lépést is nehézzé teszi,
a lélek még cipeli a vágyat,
szív már észre sem veszi
Hová lettek azok a suttogások
amiket az éj redői takarnak
a szívünkből szüremlő vallomások
miket ki nem mondtunk - hogy még akarlak...
Fellegekben járó lelkem, mondd!
Hányszor hullt arcom verítéke megalázva
Vergődéseim füstködébe!
Európa földjein és a világ tájain
Népem rozsdás bilincsbe vert lélekkel él,
Megalázva földi rabság részéül.
Óriások között bizony, sorsa nehéz a törpének.
Mert akik magasban élnek, eltaposhatónak vélnek.
Több oxigén jut odafent, elszívják, mi lentnek jutna,
megfullad a törpe, sajnos, mielőtt a hegyre futna.
Erdőben járok és látom,
már egyre több levél alél.
Nem kapaszkodik már az ághoz -
megadta magát, már nem remél.
A hatodik
Útjelzőtábla az elfordult tekintet.
Az arcokon ott a hazugságok pora.
Ma a market olcsóbban adja az inget.
Ez a szemekbe nyomott forsale-k kora.
Amikor hozzád indulok, Uram,
gyarlóságom számba veszem,
azt is magammal cipelem.
Nem esküdözök, nem ígérgetek semmit sem,
az akadályokat nem mindig győzöm le,
fejemre hamut sem szórok, mert minek,
inkább a tükrömhöz beszélek, amelyből
olyan fehéres ködből lépnek elébem azok...
Leszállt az éj, magam vagyok,
borús égen egy csillag sem ragyog,
csendes, őszi eső kopog ablakomon,
szeretem e monoton dallamot.
Lement a Nap, még nyitva volt az ablakom -
láttam, valami berepült az ablakon.
Csak néztem röptét, ahogy suhant keresztül -
felcsillant egy remény, szívem is felderült.
[sokadik ének]
AZ ÚR:
Te ember! Csak hallgatsz és állsz,
Dicséretemre szavakat nem találsz?
Vagy nem tetszik a gép, mit alkoték?
Nem tetszik a szabadság vagy a fék?
Sokan vagyunk, kik szeretnénk
bölcs emberré válni,
Földön a mennyei útra
egyszer rátalálni.
Szentlélek, ó, Te vigasztaló Isten!
Béke, szeretet, Tőled fakad minden...