pipiter kedvenc versei
Csak ne látnék több csontváz gyereket,
mélyen ülő, beesett szemeket,
fénytelen, üres szemű anyákat,
akikben rég tanyát vert a bánat,
akik nem hisznek sem istent, sem embert,
akit a sors, lásd, két kézzel megvert,
akikért nem mond senki imákat!
Reggel már fáj az ébredés,
felkelés maga a szenvedés,
lelkemben egy kínzó érzés,
meddig lehet bírni ezt még.
Félúton nagyon aggaszt, szégyenít,
amit romlásba kergetnek a gének,
ilyenkor nevetve mutatok fityiszt
- a birodalom kísértetének.
Útszéli tócsa
visszaragyogja
árnyaknak fényét,
fényeknek árnyát,
szél rezzenését,
halk suttogását.
Összefonódik a perc, az óra,
a hajnal már nem kakasszóra
indul, mint rég. A napsugár
nem hív, csalogat, hogy az
udvaron az akác alatt kortyold
kávéd s halld a csendet, lassan
végigsétálod a kertet gondolatban
úgy, mint rég.
Egy üstfoltozó/edényfoltozó élete
Jár a vándor,
Messze tájon,
Edényfoltozó doboza
Csörög a hátán, csörgedez, amerre jár.
Görget a víz apró köveket
piciny kagylók gyöngyháza csillan
fehér homokból sző szövetet
s egy újabb hullámmal elillan
Azt kérdezed tőlem hetykén, ki vagyok?
Egy ember vagyok, kire mosolyognak ezernyi csillagok.
Te azt szeretnéd, ha feledném a kort, mikor még az adott szó becsület volt,
a kort, mikor még köszöntek egymásnak az emberek, s szívükben szeretet honolt.
Te igazán ezt szeretnéd?!
Gúnyám viseltes, ráncot varr testemre az idő,
s mint pók a fonalát, az élet rám gyűrött hálót sző,
tűnt ifjúságom tündértaván emlékek között élek,
virágok kelyhén a lepkék, méhek is megrészegülnek,
rövid a perc, az idő repül, mákonyos álmot érlel...
Ami nincs, az nem is lehet itt lyukas.
Kizárt, hogy átlátni, mint az ablakon.
Ott nincsen tér, sem idő s kósza utas,
a képzelet erőlködik csak nagyon.
Tudod, hogy most is gazdagok vagyunk,
érzelmet lopni nem mozdul agyunk,
szeretve lenni, hinni csodás érzés,
addig míg nem jön a meddig? Kérdés...
Vigyázz, hogy tetteidben ne hagyj sértő nyomot,
maradj ember, tiszteletre csak így van jogod.
Öröm és béke költözött szívembe,
hitem mindörökre az enyém lett.
Előttem: a semmitől sem félek.
Mögöttem: vélt és elmúlt szerelmek.
Nektek írom e verset, nektek, emberek -
kiknek lelkében ott van, hogy értünk tegyenek.
Kik életüket sem kímélik, ha tenni kell -
nektek írom én szívemmel, lelkemmel.
(10 szavas duó)
Májusi eső aranyat ér...
Van is hely, még sok elfér...