minekelek kedvenc versei
Nem vagyunk egyformák, tán nem is volna jó,
nincs két egyforma lélek, szív, gondoltunk.
Ám volt valaki, ki értünk szenvedett s halt meg,
majd támadt fel, hogy megértsük mélyen
bent a valónkban a szeretetüzenetet.
Ütött az óra,
Földet fogtam,
Ütlegel minden szava,
Legyek eke, időt szántottam!...
a hatalmas falak
néha rád omlanak
festenek képeket
tövükben csaló kéreget
Akár egy tó vízének fényessége,
táncol a szív, vibrál egyre.
- Fák levelein napsugár, -
s hiteti, van megoldás...
Emlékszel, apa, mikor két kezemet fogtad?
Nem engedsz el soha, akkor ezt mondtad.
Két karodban, mint krumplis zsák ringtam.
Csak a figyelemért egész éjjelt végigsírtam.
Szeretném megőrizni az oly fényes perceket.
Palackba zárni a boldogságot, de nem lehet.
Szép és tiszta éjen,
Midőn a csillagok rám ragyognak,
Elmerengek mélyen,
Szemeid vajh miért alkonyodnak?
Gondolatok az Ars Poetica-ról
"Költő vagyok - mit érdekelne
engem a költészet maga?"
Még a torkom is félrenyelne,
Ha lennék a "Többi" átlaga...
Zord fellegek, fehér hópelyhek.
Megszületett a Messiásgyermek.
Új élet a zöld fenyőfákban,
Legszebb ünnep a téli tájban.
Amikor a nyirkos novemberben
enyészet üli a kerteket,
lelkekben adventi várakozás,
szeretetvirág nyílik szívekben.
Időről időre csak elutazom
Muszáj hogy ott legyek egy vonaton
És ilyenkor nem én vagyok talpig
Valaki más lakik bennem addig
Télapó itt járt
A sárkunyhók békés csendjén
Fehér havat hord a szél.
Didereg az ágon egy elárvult veréb,
Angyalszárnyakon száll a szélben egy télapónak írt levél.
Aggódom érted, drága Mikulás,
hogy érint téged a korlátozás!
Hogy fogod majd az éj leple alatt
szétosztani sok szép ajándékodat.
...Az évek alatt kiderült, másmilyen, mint a többi,
A szavaival képes volt a lélek falait áttörnie,
Hogy nem megy vele semmire, hamar rá kellett jönnie.
Fűzfaágon fészkel fáradt kismadár,
fárasztó nap végén téged hazavár,
csiripelni vágyik füledbe vala,
hogy szerelmes szíved a szépség maga.