mezeimarianna kedvenc versei
Hull a rózsabokor megfáradt levele,
temetőbogarat áztat az ég teje.
Tapadós nedvében nézi tükörképét,
lomhán hátrafordul - mintha őt is néznék.
Nézem a csillagos égboltot,
Melytől te szemembe ragyogsz.
Tudom, hogy csak álmodom,
Mivel a távolság nagy hatalom.
Ó, jöjj, természet, fesd meg nekem
napról napra változó kertem,
jöjj, ízleld meg a kincseimet,
a fán érő gyümölcseimet.
semmi sem múlhat el
lángba borul a szerelem
összeköt egy híd
Csak megálltam egy percre, emberek
Ahol a szivárvány érinti a Földet,
Ahol a Nagyküküllő a vén fűzfák
Gyökereibe kapaszkodva ébred,
Csobban és fodrozik kőről-kőre,
Mint valami titkos zenére,
Itt e folyó vonulatán van az én Hazám,
S e helyet remény tölti meg.
Fehér haját öreg időnek
szél kócolja békülőn,
eső koppan s becsorog
a nád takarta háztetőn.
Ha már magamé nem lehetek,
mutasson utat a hű szeretet.
A kenyérbe rejtett csoda,
az átváltozás cseppnyi bora.
Tettelek széppé,
bennem örökké
szerelmes szólam,
alkonyi szóban
téged feloldott...
Magamba zárlak magam,
nem hagylak el irdatlan éjszakában...
Mesét mesél lobogásuk,
Honfoglalás ezer évét,
Kántálják, hogy zokogásuk
Ne gyötörje Árpád népét.
A lehetőség megadatott.
Megkaptuk a feladatot...
Ha időben ébredünk,
Új adventet élhetünk...
puha csendleplét szétteregette.
oson az éjfél. sötétje lenge.
Most mindenki jár,
nem ülnek pletykapadon,
végre egy kis csend.
Enyje-benyje, Benedek,
elviszed a meleget,
amit József ereget
s Sándor szét is tereget!