lujopapa kedvenc versei
Zabolátlan szellőhátán érkezett az Április,
aranyfényű pántlikáján örömkönny a zápor is.
Édes emlék az első találkozás,
arcod csupa derű s kacagás,
beszélgetni veled oly mókás.
Egy árnyék táncol a falamon.
Fény szülte, testetlen nőalak;
kopott lelkem szüleménye Ő,
akár e málladozó falak.
A szépségről akartam ma írni,
egy sort, két sort, talán többet.
Arról, mi felemel, avagy bódít,
s megtelít egy egész könyvet.
Rablóhús hegyezett nyárson.
Asztali bor félig töltve.
Ágyas pálinkában körte
ázik - Fenékig, hogy ártson!
Hasadozó hajnalokat
Sóhajokkal fércelek,
Megtépázott éjjelekből
Feslenek a reggelek.
Árad a dallam, húrokon ébred,
serken a lelkem fényutakon,
zendül e pompás hangszer a kézben,
vágyakat éleszt tiszta dalon.
Nem gúnyoltam soha, aki sánta
Szeme rossz vagy csupán a látása
Hall nagyot vagy bőre színe eltér...
Őrizd meg lelked tisztaságát,
Maradjon őszinte kisgyerek,
Oldalba rúg sorsod ezerszer,
Gyötörve gyermeki lelkedet.
Ha völgy leszel,
Én hűs patak benne
Ha te vagy a patak,
Én ívelt híd felette...
Mellettem ült a padon egy darabig,
de a várakozást elunta hamar.
Felpattant, s fel-alá járkált a parkban
motyogva, ám nem értettem szavait.
Nem kell a boldogság, túlontúl törékeny,
a hirtelenségben folyton megreped
s roppan össze a szív, amikor éppen
más frekvencián sugároznak a szemek
Néhány apró kis mosoly,
ma már csak erre futja:
A kacagás hol gyöngyözik,
áruld el hát, ki tudja?
Vagyok...
egy érzelem hitének szülötte,
egy szerelmi sóvárgás; beérett gyümölcse.