kodrane kedvenc versei
Az egykor színes szobákban
hercegnők járták táncukat,
selyemfüggönyös ablakában
hercegek lesték a lányokat.
Amikor a bánat pohara kicsordul,
a könnyek lelkünk mélyéről előtörnek,
keserűség kelyhe boldogságot koldul,
reményünk fényében ragyogva gördülnek.
A vörös meg a fekete,
tavaly még csendes kis csibe,
most egymást tépő bősz kakas.
Ki a király? Ki csak inas?
Szeress minket, vagy tiporj porba,
közelséged csupasz bokája -
lesz az, melytől borzongani kell,
melytől dagad szívünk árja.
Szép házak, nagy várak,
Pompa Pompeji tetején.
Fellegek közt szálldogál
A füst, mit tűz okád.
Szólnék hozzád még egyszer!
Elmúlt egy élet, elmúlt végleg,
Szívünk mélyén csak hideg.
De itt maradt, mit adtál,
Neve szeretet, mely minket táplál.
Ha eljő az ősz, itt leszel még velem?
Kedvesen fogod majd a kezem?
Ha eljő az ősz, megmaradsz még nekem?
Most újra március van, és ismét fénylőn csillan,
Reményt hoz a hosszú, szürke tél után.
Újra nyílik az élet, és "fényes" szellő illan.
S az öreg Nap sem hagy cserben bennünket talán.
Várok egy csodát
A magány cellájában vár a lelkem egy csodát,
Sok az ember körülöttem, de senki nem lát engem igazán,
A szemem az égre hiába néz, talán az Isten sem hallja az imám,
Feltartott kézzel rogyok le, könnyeim a földre hullnak.
Kovács Gabriella (Nightspirit)
Páratlanul fordul a mutató,
Kelet felől zárja tenyerét,
A nyújtózó árnyak szemenként
Kérődzik fel az utca pernyéjét.
Míg a molyláng melege nyugtató...
Mindent amit kaptunk,
Ki kellett érdemelnünk.
Minden egyes napot
Szeretettel kell megélnünk.
Üvegen visszatükröződő táj
csupán a sok utazót látott juhnyáj,
s még csak langymeleg a kelet-égtáj
szele, máris fekete puli-paca
hűsöl a nyárfák alatt, matraca
csupán lágy, még harmatos fű, álmodik
vagy lomha-pilledten csodálkozik
a rét ocsúdó vadvirágainak...