kevelin kedvenc versei
Emetofóbia
Mondd, miért kell mindig ezt csinálnod?
Hidd el, ha nem jössz, nem fáj a hiányod.
Kopár, dermedt, kora tavaszi tájon
Hűs hideg szél fúj fájón.
Nejem vártam, már jön végre,
Bús szívemre szállt a béke.
Csöndes mozdulatlanság honolt a tóparton.
Körülölelt a néma, ködbe veszett november,
mintha csak fénye vesztett, megkopott fotó.
Boldog vagyok
Mert van ki szeret
Boldog vagyok
Mert szerethetek
Szívem telve szeretettel
Ajándékot veszek...
Csobog a kék,
érik a sárga,
zöldellő zöld fű
tocsogó sárban.
...hogy megtalálj
Ha valamikor még igazán szerettél,
akár a végtelenig követhetnél
messzire, fel a szélmarta hegyekre,
megpróbáltatás-szirtekre.
Kötelet engedtem a múltvölgybe,
hogy megtalálj rejtelmes szürke ködbe`.
már árnyékok nyújtóznak a vízen
takaróznak a füzek halk sóhajjal
belelóg a sötétbe a part szegélye
csend birkózik nyári alkonnyal
csobogó kis patak siet gondtalan
csillagfényben habok szaladnak
selyemgyöngyöket összefűzve
lombok alá s bújócskát játszanak...
Természet
Föld embere, óvd a természetet,
szeresd nagyon a szép festményeket!
A zene legyen könnyű vagy komoly,
arcodon ma is fakadjon mosoly!
Esett a hó... januári éjjel
fekete gyász fehéren érkezett.
Tudtam, hogy jön, itt volt az a vészjel.
"Így ért a hajnal", mondták részvéttel...
Amikor durvul a szó, meg a közbeszéd,
és őszintének lenni lassan önveszély,
lelkileg is elbizonytalanítanak,
a kaméleon-képpel kimondott szavak,
akkor vedd elő a félretett könyvedet,
olvasd a szépet, ne sajnáld a könnyeket!
Futva menekültem - csak el innen,
egyre követtek felhő-tépte álmok,
zaklatott lelkem vakon még hitte,
hogy szerelmünkön nem foghat az átok.
Szemed tükre elvarázsol,
pillantásod szinte lángol.
Szeretet elrepít magasba,
lelkem kék égbe juttatja.
Fájdalmas valóság: itt hagytál, elmentél.
Jó szándékú, szorgalmas életet éltél.
Őszi levélként zizzen a búcsúének,
ötven közös évet szánt nekünk az élet.
Eltévedt s mára elveszett, árva-szép gyermekkorom
Emlékeimben úgy élsz, mint azt ím elbeszélem:
Még oly kicsinyke, boldog-gondtalan voltam akkor,
de mégis mindennél jobban szomjúhoztalak,
s te édes-lágy, édeni gyöngédséggel fogtad
megfáradt vénülő kezeddel kezemet...
1. rész
Egy piros tulipánt ring
A pusztában kecsesen,
Szirmai dúsak, élénkek,
Csoda, hogy a sziken megterem.