irenfi kedvenc versei
Szép
szavak
oltárán
esdekel a
"ki nem mondott szó:"
- Segíts! Tűzpiros
száj remegjen,
értem is...
A világ fölött az élet lengett,
mint milliónyi gyöngygolyó.
Ásítása hajnalt zengett:
a napfényben fürgén pislogó.
Állok az esőben.
Becsukott szemem
az égnek fordítom,
és beszívom a szélnek illatát.
Mit sugall vajon a sok buta szó,
mikor alkot a balga, sebes elme,
vagy csak egy költő megálmodott,
papírra írt vágyott gerjedelme?
Hallgatom szívem ütemes dobbanását,
míg kint a világ zajong és pusztítni kész.
A király magára öltötte aranyszín palástját,
csak az udvari bolond lett pimasz és merész.
A magukban gazok pázsittá nőnek,
esőisten áld harmat-tiszta csókkal.
Sok lejáratott lett jó lábtörlőnek,
hol szövi hálóját szorgalmas pókhad.
Szememben a világ
Orromban illatok
Számban ízek
Hangok
Dallamok
Álmot űző reggel díszes társaságban
egyszerre születtem lila ibolyákkal,
felhők kereszteltek,
edzettek a szelek,
s fürödtem illatáradatban dajkálva.
most elhalkul a lantom
helyére ül a mély csend
olyan hatalmas a káosz
felborult az oltári rend
erőtlenek már az ujjak
pengetni a kínnak húrjait
könnyesek a szemek
nyögik a sors fájdalmait...
Hét hónap eltelt,
s még mindig úgy siratlak,
nem múlik, nem enyhül
sehogy sem a kín,
az idő sem segít,
nem szoktat hiányodhoz,
hiába járok gyakran sírodhoz,
néma a márvány...
Mint acél, mar testembe a hideg.
Jégcsappá hűt, s már szívem is rideg.
Lelkemből az érzés kifagyott már,
Bensőm a megváltó melegre vár.