irenfi kedvenc versei
Merre jársz, te mikulás,
hordod-e a maszkot,
sok kisgyerek vár reád,
csomagjáért kapkod.
A négy gyertyaszál
Gyújtjuk az első gyertyát,
Kitárjuk szív-kapuját.
Hallgatjuk az óhaját...
Várva advent csillagát.
A
mi kis
falunk hű
rabszolgája
nyárnak, télnek. Rend
szerint váltja
gúnyáját
még ma...
Mint
hívő
szentélye,
olyan nekem
a könyvtár. Nagyon
sok papírangyal
lakik arany
fedelű...
Jókedvem régen elhagyott,
adrenalinszintem alacsony,
lépdelek a frissen hullott avaron,
minden szürke, minden monoton.
Manapság nincsenek könnyű napjaink,
dermeszt a félelmektől átszőtt világ,
merengünk jóslatok baljós lapjain,
s magányunk csak sivatagban nőtt virág.
Most úgy készül koszorú,
hogy szívükben szomorú
emberek várnak az ünnepre,
sebzett lélekkel az adventre.
Csillag dereng az égen,
néma lesz most minden.
Elcsendesülnek a szívek,
lelkek hittel tele remélnek.
legfontosabb hinni önmagamban
hitvallásom soha nem adom fel
nyakig gázolok sárban mocsokban...
Megdermedt csendesség csepeg,
vétek ül ájtatos lelkeken.
Nagyszüleim meszelt háza,
Öreg akácerdő zsúpfedeles vára,
Gémeskút volt udvarába`,
Vedrek kávájára akasztva
Te itt vagy velem a Földön,
csak érezd, nálam a helyed,
lelkedet örökké őrzöm,
és fogom a gyenge kezed.
Adventi koszorún gyertyák szimbolikája,
Vasárnap fellobban az első lángja,
Lila lepelben Angyal földre repült,
Hitetlen emberek mellé csendben leült
Telet hozó, morcos ember,
ködben csoszog a december.
Haján, bajszán csillog a dér,
kopár ágon süvít a szél.