irenfi kedvenc versei
Én soha nem éreztem hiányod - apám,
tündérgyermekkorom kalitkába zártad,
elrepült az élet bűzös kocsmák zaján -
stanpedlis poháron keresztül csodáltad
Egy test vagyok, bár lelkem foglya,
ennél nincs is nagyobb hatalom.
Ha kell, levegőm visszafojtva
eléd teszem az akaratom.
Dialógus a Nappal
Költő, miről merengsz ősszel kora reggel?
Párafelhő-párnán buksi feje nyugszik,
mélabús mosollyal éppen csak, hogy felkelt.
Hideg fénycsóvával ölelgetve kúszik.
Hó hullott éjszaka,
ellepte a tájat,
Betakar fehérrel,
keretezve láttat.
Előveszed a tollad,
kimászol magad alól!
Érzed szörnyűség súlyát,
a lélek csak így lakol.
Csak a torz képzelet - forróláz, vízió,
valóságot rúttá kísértő, torzító,
az képes alkotni oly gyötrő képeket...
...Áttetsző kékjébe bújt.
Rokja bokáig ér,
lámpásként az ég kigyúl.
Ott van, nézd csak,
lám, ott bújik,
partvisommal
háborúzik
Két kis harkályt láttam én,
Kopogtak a fa törzsén.
Halló, kukac, itthon vagy?
Attól függ, hogy te ki vagy.
A téren egyedül
Ahogy itt ülök és várom, várom, hogy jönni fog -
nézelődöm, látom, jönnek-mennek az emberek.
Káoszi a látvány, de mindenki tudja, merre megy -
kíváncsi vagyok, hogy merről jön, hogy hova fordulok.
A veronai buszbalesetről
Dallam száll a légben, szomorú ének.
Egy angyali kórus lágyan énekel.
Ég felé szálló lelkeket kísérnek,
kik lassan a mennyországot érik el.
Egy sírásó kesergője
Mikor fogytában a pénzem,
olyankor az eget nézem.
Zsebem üres, mit tehetek,
dolgozni meg nem szeretek.
Gyere, ülj le mellém! Hunyd le most a szemed!
Add ide kezed,
s lélegezz, lélegezz mélyeket... Hagyd lelked,
hogy csendesedjen.
Mennyi mindent papírra lehetne vetni
az idők súlya alatt,
a megszentesült jót,
a kisárgult, felfércelt rosszat,
az érzésekkel teli hullámhegyeket,
az elmulasztott, most már
kevésbé fontos pillanatokat.
valami szépet vágyom írni,
valami kedves boldogat,
hogy minden jól van, nem kell sírni,
lehetünk nagyon boldogak...