irenfi kedvenc versei
A Földre született lélek
lehet öreg vagy fiatal,
öreg az, ki már tapasztalt
s fiatal, ki most tapasztal.
Önmagunkat adni jöttünk e világra,
és nem a lelkünket vinni a vásárra,
hol néha azt tán az ördögnek is adnánk,
s később felébredve tiszta szívből bánnánk.
...Tünemény lettél; miért?!
Mint sáfár rég a jóért,
sorba beálló túlélt!
Fakó táj, sűrű köd,
Pöndörödött ciher -
Őz inal, avar zörg`
Fent cinege pityeg.
Puha zümmögés
Tarka kelyheken,
Bodros napsütés
Cirmos kerteken.
Szőke kalásszá
Nemesül a táj -
Recés barázdát
Gurít a szántó
avantgárd irkafirka
Lelegelhetetlen balettcipőt hajigálva
állt a kis kenguru a labdán sírva, kiabálva.
(Ady Endre nyomdokain)
Hergelnek csak, de nem bírnak hittel.
Talpukat nyalatják csak a szelíddel.
Szeretve szeretni,
csak úgy lenni...
Csókokat szórni,
levegőt se venni...
Varjúéknál nagy a lárma,
hangolnak a fesztiválra.
Ők lesznek a díszvendégek,
itt maradnak egész télen.
Látlak... én már látlak, ősz,
mosolyod most sunyin bősz,
sárguló falevéllel játszik a szél,
ágról leszakítva útra kél.
Álmodtam a jóról, vágytam a szépet,
festett a gondolat sok szép képet,
elém vetített a sors oly sok jót,
- s mit kaptam -, megalázást, bántó szót.
Volt annak már nyolcvan éve,
egy kisgyermek született,
növögetett lassan nagyra,
megfogta az ecsetet.