fiddler kedvenc versei
anapesztikus szonettben
Azt mondja - ki elveti - nincs örök élet,
mert megszületünk, meg elér a halál -
csak ennyi az emberi lét neki... téved,
hogy úgy hiszi, élete semmibe száll.
Micsoda tél van!
Ízekre szaggat a hideg.
Földet vallató lépted alatt
ijedtében megcsöndül a fagy.
Lázas vagyok... érzem, fűt a vágy
te vagy, kit szeretni szeretnék...
Az ajkaink közt minden szó elégett,
nyelvünk hegyén a csendek fénye hűl.
Magunkba fojtunk számtalan miértet,
s van, mit felejtünk észrevétlenül.
Kérdeznélek, megengeded?
Páncélomat áttörheted,
huncut kobold kacsint felém,
unokája bújt ma belém.
Lépjél be, nézz körül, meglátod,
benne a gyógyulást találod.
Bármilyen nyavalya érkezik,
gyógyfűből ellenszer létezik.
Lószerencséje van a patkolókovácsnak,
felkereste néhány, nem barom, csak állat.
Visszakacsint még délben a Nyár,
de az éjek deret érlelnek.
Sorban jönnek az emberek már,
fehér sipkát húztak a hegyek.
Szerettem szabadon, s hogyha nekem szóltak,
Dühöngeni kezdtem, nem tartottam jónak.
Próbálj meg elképzelni egy pontot,
ugye, hogy lesz vele gondod?
Mert akármilyen kicsi az átlója,
mindig lehet csökkenteni rajta.
Volt egy pedagógus, bölcs és nagy tudású.
Szekundert nem adott, bár` volt diákja bárgyú.
E csodás embernek vajból volt a szíve.
Minden szava szent volt. Ilyen volt jelleme...
Szilvike lovának csikója született,
gyönyörű kis tarka csődör csikója lett.
Remegő lábakkal az anyjához mászott,
felnyalta az anyja, mert a csikó fázott.
"Adjatok egy fix pontot, s kifordítom sarkaiból a világot!" (Archimédész)
Hazugság kis ajtaján tört be Róma,
békét ígért a halált hozó tóga.
Homokban csak a széttaposott körök,
az utolsó mondat mégis oly örök!