feri57 kedvenc versei
Álltam a folyó kanyarulatánál
Elnézve uszadékok rohanását
Láttam az örvényben pörgő ágakat
Múlt az idő én akkor is vártalak
Nyár-rabjaira zárják a cellát,
göröngyön ülnek, merre a szem lát,
harmatot sírnak, parazsat köpnek...
Becsengettek iskolánkban,
indulok, mert várnak.
Vállamon pihen jelképe
jövőnek, tudásnak.
Lágy szellő fúj végig e tájon
A víz felszínén a Napot tükröződve látom
Kacsák úszkálnak nyugodtan a tavon
Friss a levegő kint ülök egy padon...
Verselek s írok, a lelkem ezt akarja,
a szívem ezért könyörög, a kezem pedig hagyja,
elmondom, mi bennem van, mit magam előtt görgetek,
egyikben a szépség vagyok, a másikban meg szörnyeteg.
Életképek III.
Sárga pihés apró csibék
csipegetik a magot.
Hangjuktól telik a vidék,
Tyúkanyó lel kukacot.
Aranyat sírt a Nap
Bírónak házára.
Bírónak kárára,
Papnak a napjára.
Bíborszínű hajnalban
vadgalamb turbékolva
ablakpárkányodra száll.
Vadvirággal a csőrében, fogadd el tőle,
tarkabarka réten rád gondolva
neked szedtem.
Ott pihen az ablakomban,
Minden reggel látom én,
Napkeltétől napnyugtáig
Őrzi az én álmaim.
Urteil
Agyad őrzi még világát,
Ajkad szélén emléke.
Szavaid síkján
A fájdalom tere ül
Örök, mély űrt.
Újabb vihar érkezett,
Söpörte az álmot.
Fergeteg fenyegeti
Ezt a szép világot!
Fázik a lelkem,
Pedig csak rád vágyik,
Hogy úgy ölelj engem,
Úgy csókolj, mint rég
Mint egy törött kristálykancsó, ami láncra van verve,
Ilyen ambivalens volt számomra ez a felfüggesztett kísértet.
Tűzött a Nap, kezünkkel próbáltuk tompítani a sugarakat,
De a kezünket is égette, az egyetlen hideg megnyugvást
Egymás keze melege jelentette. Így sétáltunk anyámmal ketten.
Parti nádas mentén békasereg nászénekét viszi messzire a szél,
Tapintom ágyad melegét, a távolba tűnő emléked még bennem él.
Kavicsok gurulnak szerte az úton, hangok árnyai suhannak felém,
Lágy kacajod muzsikája a lelked akkordjaival költözik belém.