feri57 kedvenc versei
Az ölelő éj álomba segít,
s a csend öleli a magányt.
Az emlékem szélként sikít
az elméd nyitott ajtaján át.
Jöttek, csak jöttek a hírek.
Lassan meglapultak
szánkban a szavak.
Gombóccá sündörödtünk
és puha vackainkba bújtunk.
Kérded, ki vagyok én,
Én kérdem, ki vagy te...
Menyegzőre készül dús berekben az éger,
tiarája csillog, mint rajtad az ékszer.
Selymes folyó csobogó patakkal csókot csen,
fölötte dalt komponál szél Beethoven.
Betegség az országban
Ablakon kinézve
Fehérséget látok.
Az ország felett
Sötétség lángol.
Felettünk a vírusok?
Bujdokol a bűnös,
totyorog a tétlen -
rettenetes rémtől
veszélyben a vétlen.
Régi idők
Régi, dohányszagú szobába ülve olvasom
Egy kedves klasszikus könyvem,
Ami nagy tanítással szolgált felém,
Magamnál tartom eme kelmém.
Valahol a világon van egy kis szoba.
A szobában áll egy ósdi szekrény,
S aprókat reccsen, ahogy szárad a fa.
Ebben lakik egy öreg szú.
Gyere, te bolond április,
bolondozzunk együtt!
Bújjunk be a csigaházba,
másszunk fel a szivárványra,
üljünk fel a sün hátára!
Ez a nyár sem a régi már,
Odakünn rám a felejtés talál
Poros terek, eldugott helyek,
Titkok, suttogások, melyet nem látnak szemek.
Portengerben futó drága gyermeksereg
szaladgál, örömében vadnyulakat kerget.
Gyönyörű időben kútból vizet húzott,
s felette néha egy vadlúd el-elkúszott.
Küszöbön van a tavasz,
a megújulást lebbenti
már az enyhe szél,
mindenki erről mesél
szeretettel, virág nyíló
kikelettel, enyhe szellő
simogatja a már kinyíló
virágcsodákat.
Még mindig ravasz...
(septolet)
Végre,
Végre,
A hideg télnek vége!
Olyan szomorú ma a Hold.
Gyere ki velem; magányos vagyok.
Olyan szomorú ma a Hold.
Néptelenek az utcák, a sikátorok,
És én olyan egyedül vagyok.