ereri kedvenc versei
Bogácsi termálban fürödnek a lányok,
a söntés teraszán várok én reájuk.
Jéghideg barna sör gyöngyözik előttem,
barátom nagy hangja felharsan mögöttem.
Gyermeki létem boldog örömére
kalandokat írt a sok szép nyár,
reggelente poroszkáló tehéncsorda
békésen vonult a Csöglei főutcán.
Egész más illata van idei nyárnak.
Napsütés helyében viharfelhők szállnak.
Néha még erejét össze tudja szedni,
majd egy gonosz orkán támad és meneszti.
Júniusban, hej, őszi az idő,
ólomszürke felhők járnak felettünk.
Éjjel esett, páradús levegő
nyomaszt, fojtogat, hevesen ver szívünk.
A felkelő Nap
vesztesként
visszavonul,
az ég mélyében
süvöltő szél
félelmet keltve
jéggel dörömböl
az ablakon.
Szakad a nagy eső,
nemcsak gyenge zápor,
bejut a pincékbe
oly nagyon sok házhoz.
Körülleng a zöld szellő, szinte érzem illatát,
a kék csend simogatja minden porcikám.
Szeretet
Ha akarod, papucsot húzok
s kimosom a kádat,
ne hívd ide anyádat,
mert dürög, mint a túzok,
segítőkész voltam és leszek,
kordában tart a szeretet,
utána csókolom kezedet,
s este szemedben elveszek...
Szerelem... vajon mi?
Örök és időtlen érzés a szívekbe`,
Poéták fonják rímekbe.
Amikor még gyerek voltam,
ha aludtam, nem horkoltam,
így, hogy nem vagyok már gyerek,
talán horkolnom is lehet.
Szebb napok emléke kísérti.
Kies táj karjaiban pihen
zsúpfedeles kis ház. Nem érti,
gazdája hová lett hirtelen.
Nem rágódom, nem tépődöm a múlton.
Harmat cseppje, megcsillan rajt a napsugár.
Serdülő gondolat elmében feszít,
születése titokszobában maradt.
Akkor szétkürtölni senki sem szaladt,
jelen vásznára társas talányt vetít.
Hagyd élni a fákat!
Madár lakta ágat,
Árnyat adó lombot.
Látod, milyen boldog?