ereri kedvenc versei
Verőfényes reggel
öleli a házat,
kedvesem arcára
árnyat vet a bánat.
Mit ér a verses buzgalom,
mit ér, ha szépen szól dalom,
ha a szó kóborol, száll, és nincs irgalom,
hiába szól dalom,
mit ér az értelmes gondolat,
ha továbbviszi a gyorsvonat,
ha a mondat csak szót osztogat,
hiába szól dalom...
Megbocsátva, de nem feledve
...Nekem egy nagymamát adott a sors...
Beteg a képzelet,
vetít fals képeket,
kínoz is vészesen,
a lelked védtelen.
Félelem könnycseppje gyermek rózsás arcán,
sírás fárasztotta, elgyengült lassacskán,
nem voltak még készen erre a rohamra -
ölében cipelte, vitte édesanyja
Törpmese
Aprajafalvában nagy a sürgésforgás.
Estig minden törpnek le kell adni voksát.
Törpképviselőknek lejárt mandátuma,
a választás módja nekem kissé fura.
Asztalos Tamás (flagranti-poeta)
Lelked most messzeségbe költözött.
Erős, magas bástyák mögé rejtőzött.
Távol a világ szörnyű borzalmaitól.
Ahol még sok ezernyi madár dalol.
Csongor
Búsan zokog szívem panaszt -
Oly távol vagy, Hazám!
Veletek
Illatos szőlőből zamatos bor készül,
Aranyló búzából ízletes kalács sül,
Sok jó falat kerül ki kezeid közül,
Kis családunk vígan ül az asztal körül.
Váratlanul
Mint a rózsa, mely bontja szirmát,
Mint vihar, mely tetőkre hág,
Betört hozzánk a holnap.
Mint keselyű, élesen kiált,
Mint fejsze, mely tőkébe vág,
Éhes, már sokat koplalt.
Kicsi volt, mikor ráültél,
Aztán hirtelen nőtt a paripád.
Szédülsz és szárnyad sincs, hogy repüljél,
Kezedet nyújtva visszavársz.
Fájdalmas szívvel, aggódva figyelek...
A rabláncra vert szabadság segítségért kiált,
erős vasból kovácsolta a sátán a láncot,
a pipacsmezőn a levegő vörösben vibrált,
az arcon egy kéz festette pirosra a ráncot.
Vitae brevis est cursus, gloriae sempiternus (Cicero)
Az élet rövid, a dicsőség örök (Cicero)
Egyszer csak véget ér ez az őrület.
Lassan kivárom, mi a végkifejlet,
Lassan kivárom, mikor lesz vége ennek.
Néha kicsit türelmetlen vagyok,
De semmilyen önkezű-önfejűt nem gondolok.