ditte142 kedvenc versei
Esteledik, a sötét leszáll,
A kapunk alatt egy fiú áll.
Egy ködfüggöny borul a tájra,
Ott állva, egy leányra várva.
Sötét világom, burkolt árnyak között
Ide a fény néha csak be-beszökött,
Rejtőzködő valóság bezárt testben élve,
Szomorú tekintettel önmagamban égtem.
Míg szívem dobban, míg Nap ragyog az égen,
Rád gondolok minden nap s minden éjen,
virágos rét illatában illatodat érzem,
pacsirta dalában, mintha hangod szólna nékem.
Poéziák a színekről - ahogy én látom... 1-11
9. Barna - az Anya
Szorgalmas és szegény pára,
dolgozik a Föld javára.
Munkájáért nem sokat kér,
pedig Műve aranyat ér.
Mint védőszent, aki megment haláltól,
És ellenséget is inkább megint,
Úgy védi vendégeket, és megint
És megint és megint. Vízi talánytól
Ház macskája elég duci,
eteti őt Sanyi, Karcsi,
ezenkívül egerészik,
napestig nem heverészik.
Messzi földről énekel egy madár,
Hazai tájon repülne már,
Idegen tájon idegen széllel repül,
Idegen tájon ketrecben körberepül.
Milyen volt nevetése, nem tudom már,
messzire vitték az őszi szelek,
de alkonytájt, ha lobban a bíborláng,
vágyakról susognak a tölgyesek.
az élet néha nehéz
dereng a fény az utcákon
a köves utakon
Fiatal vagy még, s tapasztalatlan,
nem lesz egyenes az út, min
elindulsz, göröngyös lesz, telve
kelepcékkel, akadályokkal.
Lassan megy, körbejár, rezeg kicsi kontya,
elakad néha kezében a botja,
tétován keresgél, nézelődik,
valakire vár, ez tükröződik.
Sötétben botorkálok kanyargós utakon,
Szél fújja arcomba a hideg havat.
Jeges szél hajt felém leveleket,
Amik a fákról régen lehullottak.
Alszol
Maradjon tiéd az álmod
Vagy add a téged
Őriző óvó szemeknek
Késő nyári estén puha paplan alatt
elaludt az erdő, minden oly hallgatag.
Csillagok fénye pöttyözi ki az eget,
langyos esti szélben néhány ág integet.
Sugárzó virágok
az ősz kalapjáról
lógatják lábukat
ringatják álmukat.