ditte142 kedvenc versei
Vattacukros felhőkön táncoló
Édes bókok, elcsattanó, ifjú csókok.
Cifra ajtó küszöbén
Cseresznyevirágzás idején,
Ábrándozó ajkukról
Szép ígéret szólt - suttogva.
s lőn kérgemben Istentől a rétegrend
kifacsart foncsorom fényén
Narkiszosz gügyögő képén
hamisított őrjítő tisztaság
tükrömbe görbülő igazság
egy infantilis önarckép
lóg azon komplex rögeszmén
ahogy a balom féltekén
kibomlott jobbom féltem én...
Jön a vihar, ki segít rajtam?
Ki fog hát segíteni énrajtam?
Talán senki sem, ki tudhatja,
Immár senki sem tudhatja.
Élni hívsz, pihenek melletted.
Fél voltál, egésszé egészítettelek.
Lukrécia lábat lógat,
cipője lassan lengedez.
Odakinn a magas hóba`...
A tánc, amit nem táncoltunk el
Elrohant sok esztendő, de az emlék bennem él,
ha meghallom a régi dalt, ereimben forr a vér.
Csak a Tied
Én volt-vagyok most,
Én volt-vagyok most itt neked,
Hol múlt oson, s jövő dereng,
Én volt-vagyok most itt veled,
Hogy fogjam szorosan kezed,
Könny áztatta szemeidre...
Én nem vágyom a magasba,
porladó rögökön járok,
a kietlen pusztában szabad vagyok,
s hagyom lelkemet, szabadon szálljon.
lassan elfáradok
lassan szeretnék
ebben a langymelegben
tapsikolni
mint a jázminok
lassan szeretném
érezni mi az a
lassan...
Sok emléket hordozok
az ajtók mögött egyedül.
Nem tudja azt senki sem,
mi volt ott bent, a szoba csendjében.
Milyen gigászi-nagyra nő meg
árnyékom a hátam mögött,
nagy szimbóluma az erőnek,
s az én erőm, ó, jaj, be csöpp.
Levente engedetlen,
egyke gyerekcsemete.
Reggelente kedvetlen
menetelget lefele.
Alföld, hol vagy, régi végtelenség,
Petőfi szívében égő honvágy s reménység,
Bőröd foszlik, vérkorona tizedeli,
Arcod gyengéd vonása elsivatagosodik,
Te nem az vagy, ki ezt érdemli.