csillogo kedvenc versei
Lángvörösre izzik a semmi,
nem is kellene hozzáérni,
de jó lenne tovadobni,
meg se látni, elengedni
van egy kert a domboldalon,
hogy mi van benne...?
lerajzolom
A tél utáni nagy vidámkodás
hiányzik, és nem oltja semmi más
a szomjamat, csupán a tánc maga,
a csókod és hajadnak illata.
Egyszer, ha utolérlek...
Szívből csak egyet kérek,
Nem, nem kérek mégse,
Szól a versek beszéde!
nem készültünk januári tavaszra,
havat se láttunk még, s a kopárság untat.
élesztőhólyagos tésztát dagasztva,
kisütve csillapítjuk mohóságunkat.
keresed fűben, fában.
más emberben.
sarokba szorítanád:
engedjen igazat látni
felnevelkedni. nőni.
Veled maradtam őszülő hajammal,
a lázadások árja véget ért,
az éj után ma látod, itt a hajnal,
a Hold mögötte már aludni tért.
Az ég gyönyörű, a felhők lassan úsznak,
A kékségben ellátnak határokon túlra,
Hol a tájban nincs válaszvonal, hogy kié,
A természet nem kérdez, csak megérzi, miért.
megérinteném a holdat
a madarak röptét
ellopnám a csillagok ragyogását
reggelig ébren álmodva
hallgatnám szíved dobogását
Mikor leszáll az este, csendesül a város,
nyugszik test és lélek, a fájdalom is álmos.
Puha takarómnak lágyan ölelő mélyén
már vár egy szebb világ, hol életemet élném.
Oly fáradt volt az arcod, nekem szép,
úgy szerettem, szeretni szeretném.
Csak ellebegni néha könnyen
éber álomba, puha ködben
elgondolni, mi volt, s e képek
tiszta színekkel mit mesélnek,
s megérteni vagy értve vélni,
a nyomról soha le nem térni,
járni a múló idő útját,
csodálkozni, mikor meggyújtják...
Hullj, csak hullj, puha-pihe pára,
Óriásra nőjön a jegenyefasor,
Patyolatfehér nádfedeles házra
Estétől reggelig új tetőt pakolj!
Irigylem a Napot,
Mert téged örökké láthat,
Végignézhet rajtad,
Folyton megcsodálhat.
Ó, te első pillanat, hidd azt, hogy új vagy,
és nem maszat az időn, mit régi ujj hagy,
győzz meg, az elmúltnál minden csak szebb lehet,
és reménnyel töltöd ki majd a perceket!