biromarcsi kedvenc versei
Belém öregedett vályogszagú élet.
Sanyarúan húzom vidéki ráncait.
Árva távollétem ideragaszt végleg.
Otthon hagyattak régen letűnt álmaim.
A békesség saruja
Odaveszett a béke saruja.
Diabolosz a Földet megosztja.
Bábeli zűrzavar nem éri a végét.
Magyar a magyarnak nem érti a nyelvét.
Mikor írok, égig érek.
Megérint az örök élet.
Tükörsima utak a hegy oldalán,
kanyarognak sziklák és fenyők között...
A csend két gondolat között
- oly rövid, akár az élet -
Míg a szem függönyözött;
a lélek magára ébred.
Már minden titok ösvényét bejártam,
- messzire vezettek életem során -
Minden titokban magamat találtam,
elgondolkodni az élet ostorán.
Azon a napon, mikor a reménység
Oly kicsiny volt, de mégis
Erősnek mutatta magát, és
Összeszorította fogát
Egy gondolat bánt engemet
Kijöttem a rétre, ahol a város zajától elvétve
A távoli a csendbe menekültem
Halál utáni élet
Mikor összeér a zöld a kékkel
Fekete ajtón keresztül egy új világ nyíl` meg,
Mihez ez a csodálatos varázsa a földnek
Csak szürke árnyéka az eljövendőnek.
Feleségemnek
Szerelemnek hídján
Sok Angyalka táncol.
Hangod dallamára
Szívembe varázsol.
Apám, a lenyugvó nap sírodra borul csendben.
S engem még itt talál a nap alkonya nálad.
Virágok színpompásak, és üzennek a halálnak.
Hogy az élet csak szendereg, mint téli fagyban faágak.
Hová lettek a régi, szép nyári esték?
Negyven éve már, hogy elvitt az ősz tőlünk, Apám.
Az én apám!
Egy sírban, jelölt fejtáblával,
szívem összes haragjával,
repedt lelkem bánatával,
ismeretlen érzés, apai
gyengeség, ölelés, szeretet
vádjával, nem tudom, biz`
nem tudom, milyen az,
mikor apa szeret, s van veled...
Az idő szárnyán
Szerelmek szállnak
A mulandóság szárnyain.
Amíg az ember él,
Szerelmet remél.
Apám szegénységben nevelt,
Szeretetével a csillagokig emelt.