bakonyiili kedvenc versei
A rideg kőbe írott
neveket olvasom,
a magyar ember bízott,
de marta a fájdalom.
Megszülni nagyon nem akarták -
Mózeskosárban kezdte életét,
anyját, apját sohasem látta -
nem ismerte a család melegét.
Ami nincs, az nem is lehet itt lyukas.
Kizárt, hogy átlátni, mint az ablakon.
Ott nincsen tér, sem idő s kósza utas,
a képzelet erőlködik csak nagyon.
Orgonapozsgás
Érzés a május;
Illatos zsongás
Tüllös fürtökön.
Mikor megszülettem, nagy levegőt vettem,
azt mondták, nem sírtam, ordibálni kezdtem.
Ez nem változott, mikor mérges vagyok,
kirobban belőlem, most is ordítok.
Kihűlt napok fényétől tündököl tavam,
évmilliók üzennek velük az égen,
ilyen öreg a világ, mégis kortalan,
ezt látjuk a csillagok üzenetében,
éjjelenként közéjük álmodom magam,
boldogan utazom a Göncölszekéren,
és ha feltűnik a Hold nevű kődarab,
csillagszekerem elolvad ezüstjében.
tankában
Már rég nem alszom -
furcsán dobog a szívem...
rám talált frontom...
Anyám emlékére
Szép tulipán, orgona,
múló idő mostoha,
elviszi az illatot,
vissza sosem hozhatod.
Tavaszmese álomról, szabadságról
Szívek ünnepe
Gyere, ülj mellém egy percre,
látod, rég elmúlt már a tél.
Mesélek Neked valamit,
elmondom a tavaszmesét.
lélekkel töltött csendes délibábok
megtört neszek kábán félrehallva
fenn kék alapú felhőjáratok
tépelődés lenn élve vagy halva
Mint a lapulevél, úgy lapulunk,
szárán békés szöcske készül
ugrásra, bezárva elpuhulunk,
löttyedtre vastagszunk végül
Miért vagy ember pusztulás forrása,
Miért van kezedben Thor kalapácsa,
Mily ördögi erők löktek pokolba,
Hogy lelked a gazság kötelét fonja.
Kegyetlen játék lett mára az élet,
a Sors (kockát) vet és a Halál arat,
bezárkóztunk, de otthon is elérhet,
aki nem játszik, az is alulmarad.
Olyan lettem, mint a folyóban a kavics,
időnként felkap az ár és a partra visz,
máskor csak meglapulok szelíd medrében,
fekete kövek közt egyedül fehéren,
bezárkóztam, de bent is elér az átok,
túl sok a baj, álmomba is beszivárog,
Jézusra várok, mint mások, Isten fiára,
hozzon áldást újra a romlott világra.