azuur kedvenc versei
Nem lángolok, már csak csendben égek,
lecsendesült bennem ez a cudar élet.
De a parázs még izzik valahol belül,
míg hamvába hullva majd ki nem hűl.
Innen vagy messze túl a horizonton
hét angyal kísér, semmitől se félek,
magamat régóta hiszem már, s mondom
Szindbádnak, a legendás tengerésznek.
Vágytam a Duna lágy fodrozódását,
miközben hajamat arcomba fújja a szél,
vágytam a csöndre, miközben kezed a kezemhez ér,
épphogy érint, mintha véletlen volna csupán,
vágytam a tekinteted, de sokáig hallgattam sután,
vágytam a lágy fű érintését a talpam alatt,
közben a napnak sugara a hajamba akadt...
Őszt hozott a pirkadat zötyögő szekéren,
őszbe hullt a pillanat sárguló levélen.
Ősz hajol a szívemre, őszi bánat járja,
egy reggelre elhervad a rózsa virágja.
...és hirtelen ősz lett.
Testemen megállt egy riadt verítékcsepp.
Elgondolkodott.
Látta maga előtt a deres tájban didergő önmagamat.
Elhagytál mindent, hazád és Istened,
szegény emberből földönfutó lettél.
Nem látják soha, ha könnyes a szemed,
de néha megállsz és sírsz a keresztnél.
Ha elmegyek, hátranézek,
integethetsz, én is intek.
Hazajáró lélek -
néha visszatérek
otthonomba még...
Vak voltam, s világtalan,
milyen ember vagy, nem láttam,
szívem, lelkem neked adtam,
imádtalak, szerettelek hasztalan...
Hogy’ megöregedett mindenki
egyetlen év alatt,
amíg nem láttuk őket!
Vagy másfél, két év is lehet,
bizony, bizony...
Már messze úszott mindaz, ami volt.
Bárányfelhőknek égi, szép akolt
nem építek. Ez a föld itt szilárd.
Megálltam rajta, pedig idegen.
Vigyázva álljon, ki gyökértelen:
Nincs visszaút.
Megszülettél, s új hónapot hoztál,
az első deres hűvös hajnalok
simogatják meg a vándor arcát -
még fénnyel lobbannak a nappalok.
Éjfélre járt, s a Margit híd varázsa
A Vígszínháznál előttünk lebegett.
Hideg november volt, fogtam kezedet;
A boldogságomnak nem volt határa.
Nem a kört, az egyenest járom éppen
körül, vállalni kell, ha görbe és
kanyarodó, ám kifelé lök innen;
ovális végzetben óvlak, ne félj.
Hová tűnnek el az árnyak,
ha nem fújja el őket a szél soha?
Gyerekeim az Adrián nyaraltak
Ma is kaptam videót, és mondhatom,
Nem láttam még én ehhez foghatót!
A part felé rohantak a dús habok,
Mindegyik, mint egy vadállat, acsarog!