Zakeus kedvenc versei
Lőcsös szekér már nem zörög,
emlékekben marad örök?
Nekem van egy az udvarban
lőcs nélkül, mert nincsen lovam.
Romlott lett a világ,
Elvette a reményt,
Céltalan holnapok
Adnak most rossz kedélyt.
Pihepuha fények, pihepuha láng,
Hirdetik, hogy élet ragyog, s a világ
Meghittségben árad, szépbe öltözik,
Odahaza minden lélekben feszít.
Mondd, miért oly bús éneked drága kis madár?
A te dalod színezte tavaszom, lett tőle szép a nyár.
Most oly bús, fájó, szívszorító az éneked.
Mondd, tavasz reményét miért nem hiszed?
Ősz lett megint, gyakrabban fáj a térdem,
a kerti munka most másként nehéz.
A dolgaim mind sürgetőbbnek érzem,
ha délután a Nap felém se néz.
Ott van az a fény minden áldott reggel,
hol megélni születnek a vágyak.
"Itt van az ősz, itt van újra"
Vízben tocsog cipőm orra,
Eső esik, köd is szitál,
Ez az évszak esőt kínál.
Céltalan kóborol
magányos utakon,
szél csípte bokrokon
csüggedten áttáncol.
A vágyak udvarán nézdegélt a lélek,
De hiába leste, nem lelte a szépet.
Kutatta, kereste mindig, amerre járt,
Mígnem önmaga is szürkévé vált.
Estéllik odakint,
lámpafény világol,
alkonyat sugarán
elköszön a mától.
Égre törőn utolsót sóhajt a nyár,
Kopár, kies tájat a szél járja át.
Lassan sétál a holdsugár az égen,
Hideg szobámból a hópihéket nézem.
Kristálykastély legmélyén
selyem ruhát viselve
királyleány korcsolyázik
mosolyogva, nevetve.
- Háp, háp, kiskacsám, gyere haza gyorsan!
Kacsamama hápog a nagy, kerek tóban.
Vagyok tőled nem messze,
szél fúj hozzád keletre,
fogom kezed a legjobban,
együtt lenni valóban.
Szeretnék elmerülni
kicsiny szavak értelmében,
jó szívvel érintve lenni
életeknek erejében.