Vox_humana

Művészeteket, irodalmat, zenét, a természetet szerető ember vagyok.
Az első versem - több évtizede is van már annak - még gyermekként született meg bennem, a belső túlfeszítettség és talán a megkönnyebbülés szükségeként.
Életem töredékeit, panaszaim, szomorúságom írtam le és ez azóta sem változott. Szeretem a vidámságot, a verseim mégis többnyire fájdalmakról, lemondásról, lelki vívódásaimról szólnak. Kikívánkozik belőlem a csalódás, az álmok, vágyak, szomorúságok, fájdalmak lelket nyomasztó pillanata. A versek, a gondolatok a leírt érzések egy másik dimenzióba visznek.
Nem érzem és nem vallom magam költőnek. Nem is szándékozom azzá válni, csupán jól érzem magam ha írhatok. A mindennapi élet mércéi túl szigorúak. A költészet mércéi is. Ami az életben lényeges, az lényeges és fontos a költészetben is. A Parnasszusra jutáshoz viszont sokkal nagyobb elhivatottság és szavakkal ki sem fejezhető szabadság kell, nem lehet csupán amatőrként művelni azt.

S hogy költészet-e mégis, ami belső világomból a verseimben van jelen, nem én vagyok hivatott eldönteni. Minden versem rész belőlem, pillanatfelvételei az életemnek, születésük is pillanatnyi, legtöbbször tudatos megformálás nélküli.

Ha csak egy embernek nyújt élményt bármelyik vers ami belőlem született, csak egy embert gondolkoztat el vagy látja meg benne önmagát (is), már érdemes volt leírni.
Az utóbbi 15-20 évben néhány antológiában jelentek meg verseim. Önálló kötetem a Telihold címet kapta.

… és ami a legfontosabb, a mottóm, az életszabályom: Szeretni annyi, mint örülni más örömének akkor is, ha nem bennünk találja meg.

Kérdezz meg, ha bármi érdekel. Semmi emberit nem tartok magamtól idegennek.

Vox_humana - Márta