VandorSzekely

Szokszor úgy éreztem, hogy még mindig hiányzik valami az életemből... miután elkezdtem az írást Wass Albert műveinek hatására, csak akkor ébredtem rá, hogy mindvégig ez volt az amit kerestem. Folyton gyermeki izgalom fog el amikor nekilátok egy új versnek. Forgatom, faragom, csűröm- csavarom, amíg annyira nem tetszik a vers, hogy más elé merem tárni. Szerintem ebben a formában marad örök a mondanivaló. Személy szerint úgy gondolom, hogy olyasmit is meg kell örökíteni, amit nem szeretnek mások olvasni, ami ingerli öket. Legtöbbször azért, mert az, ami számunkra igaz az kellemetlen lehet sokaknak... mégis a papíron a helye... és amúgy is... mi egy vers lényege ha nem az, hogy olvasása közben és után érzelmeik valami úton-módon meglepjenek minket...