Tomoritifani15 kedvenc versei
Tarna folyó Zúgva vágtat,
Messzire sodorja a reszkető vágyat.
Szennyes viskó a Tarna partján,
Gyakran jártunk oda az év sok napján.
Bogdán László emlékére
Suttognak a lombok, valamit látnak.
Könnyezve sírnak a dombon a Cserdi fák.
Elmentél, magára hagytad a falut.
Kőszikla voltál, de bezártad a kaput.
Példa értékű életed változást hozott.
Siratja az ország létedet.
te szabadon szálló madár
talán nem köt téged vágy
tied a kék ég szépsége
vele a végtelen szabadság
szárnyaid alatt suhan a lég
neked bólint a mosolygó nap
magasságban töltöd életed
nem bánt miként lesz holnap...
Suttog az éjszaka, suttog az éjszaka magában.
Fénylik egy kis patak, fénylik a kis patak az árnyban.
Ott, ahol szél simítja patakok apró ráncait,
és a kavicsok közt bukdácsol a téridő.
Ott, ahol tarka pillangók cikázzák táncaik,
és egymáshoz simul sok milliónyi kő.
Mert olyan szép a világ,
Mint egy álom.
A kis ártatlan lelkét
Istennek ajánlom.
Bíbortűzként lobogott a szívem,
Foglyod lettem, szép, barna leányka.
Az aranyló Nap csillogásán
Kereslek, vadvirágos rétek szirmain.
Jöjj be a kis kunyhómba, testvér,
Hisz közel már az este a naplementén.
Halat eszünk kormos serpenyőben,
Egyél, testvér, jut néked is belőle.
valaki a hold bolondja
éjszaka járja útjait
borzongó fakó fehérbe
sápadt foszlány képek hívják
s vezetik a bolond lépteit
jeges fényű az éji út
parázsló lángnyilak szállnak
kósza szellemként táncolnak...
Forró homlokomon kettétört a nyár,
Pöcegödörbe hullanak az emlékeim már.
Szívem jéghideg rőzséi sem gyúlnak lángra,
A szomorú őszt már hiába várja.
Az idők végtelen rombolásán,
A természet beteg arcán
Örök harag ül.
Egy üstfoltozó/edényfoltozó élete
Jár a vándor,
Messze tájon,
Edényfoltozó doboza
Csörög a hátán, csörgedez, amerre jár.
egy bársonyos kéz mely most üdvözöl
később fejeket vághat testeket öl
fojtó gondolat rontja a szépet
penészként virágzik amint éled
arcokra feszített merevlemez
a közöny s hűvös vállrándítás
Pató Pállá lettünk lassan
magunkat győzködő önámítás...
Évezredes átkok üldöznek szüntelen,
Nyűg és baj mindenütt, nehéz a küzdelem.
Sárga aranyfényben vándorolt ide népem,
Tábortüzeink vakító, égi fényében érkeztek.
egy rügy megpattant
tavaszt jelzett
holott a tél még
a faggyal ölelkezett
félénken a faágon
didergett a fényben
a nap is elbámult
e szokatlan tényen...