Thymian kedvenc versei
Tavaszittas tüneménnyel
teli álom született.
Hiszek én még a reményben,
vakon éltünk idelent.
Bennem a dac túlontúl konok,
gondolatban még elbitangolok
tengernyi sóval szórt hiába-helyekre,
és a halódó fény homállyal lehel be,
mint szénrajzokon, minden feketének látszik,
az éjszín lefedi a csillagok szikráit...
Mint sűrű méz, csorog a nyári késődélután,
lassan sülő mezőben pipacsok hajladoznak...
Katicáék családjában
Nagy a lárma, zeng az ének,
Lakomára gyülekeznek
Mind-mind a pöttyös vendégek.
Röpke erőm szétszórtam, mankóm "vézna madárnak".
Gyógyul a lélek, szép szóval gondolj, ne sirámmal.
Ahol én születtem,
fényesen csillogott a kút vize,
édesebb volt a méz íze,
ragyogóbb volt a napsugár,
minden lehullott magból
kikelt egy kis virág,
és ettől szebb lett a világ,
és dúsabban nőtt a fű.
Az égről reggel minden csillag megszökött,
most itt rejtőznek a harmatos fű között,
ha eljössz hozzám, gyere majd a réten át,
most száz tücsöktől szól neked a szerenád.
Az író
Ha képzeletről, az alkotás belső lelki folyamatáról
Az íróra gondolunk, és beszélünk a lelki folyamáról...
A nyelv és a kifejezés olyan szellemet feltételezhet,
Mely nélkül ma igazi irodalom és író nem létezhet.
Kicsi lovon apró nyereg,
a nyeregben kicsi gyerek,
a kis lurkó csupa mosoly,
póni hátán most lovagol.
"Emlékem több, akár száz éve gyűjteném,
Fiókos ó-bútor, benn tarka gyűjtemény"
penészben fulladt, dohos illat hömpölyög,
melyen átsüt a múlt, s telt kézzel könyörög.
Ébredsz, ajkadon sok apró parázs,
női lélek megújult tavaszán
varázslatos fondorlat, vékony éj,
esti illatod virágszirmon lép,
mert Te vagy a Nő, a mindenkor szép.
A virágok szirmában
te vagy elrejtő titkom,
és tavaszt érzek mindig,
ha reggel ki kell nyitnom.
Már csak egy kép a falon... Emlék itt belül.
Csendül a szó, s mintha velünk mosolyogna.
Itt vagytok mind... súgja a szeme, ragyogja...
Forró a könny, mely arcomon végiggördül.
Emlékek
Októberi tavasz, vagy csalóka fény,
kertek alatt lassan oson már a tél,
lágyan dalol még a langyos, őszi szél,
egy elsárgult levelet sodor felém.
Merengek a csalfaság felett,
a lelkem sír odabent,
becsapni őt nem lehet,
mert nem engedem senkinek.