TURIKARI68 kedvenc versei
Úgy fáj az én beteg lelkem,
Azt se tudom, mi lesz velem.
Ha elhagytál, hát Isten veled,
Gyere vissza, ha még szeretsz.
Összetört gondolatok suhannak körülöttem,
céltalan törekvéssel agyam rakná keresztem.
Kellene a varázslat, összefonni végeket,
zűrzavarból kiindulva teremtse a rendet.
Szeretném megfogni az Isten lábát,
megkérdezném, hogy fentről hogyan látják,
lehúznám mélyen a Föld közelébe,
tekintsen széjjel a saját szemével!
ördögszekér hátán érkezik a mélabús gondolat
először megvigasztal majd patkánymód fojtogat
nyitnikék hízelegnek szerelmesek ócsárolnak
és megtörik a vaskos gondterhelt csendet
így teremtenek hitvány érzések között rendet
Napokig rólad szóltak a hírek,
Égbe kiáltottak az indulatok,
Aztán valahogy csend lett körötted,
S nélküled folynak el a hétköznapok.
Szerelem, szerelem,
te csodás érzelem,
nincs a földön még egy
ilyen veszedelem.
Az idő kiűzött a gyermekkorból.
Sorsom keserű szívet kortyol.
Nézem, mennyiféle arc,
De egyenruhát húz fel a harc.
...mint pernye a szélben
Csetlik és botlik a csend,
felborult régen a rend,
megfagyott megannyi szó,
pernyés és véres a hó.
Rád vágytam, karomban tartottalak,
Szívem kimondta: téged szeret,
Vágyak közeledtek, zajok távolodtak,
Kéz a kézben ültünk egymás mellett.
...
Péntek, tizenhárom, ne félj a mától, lábad tedd előre, majd hátra, hadd haladj az úton.
Januárban még reméled,
Hogy ez az év mégis szép lesz.
Gond és bánat messze jár,
Mosolyog a napsugár.
Mindig veled, Gábor!
Mindig nézz, mosoly!
Mindig gondolj rám!
Én mindennap veled!
A reggeli nap arcomra friss mosolyt csal.
Fáradt mozdulatom a paplanon marad.
A tükörbe nézek, és megsajdul szívem -
az lehetetlen, hogy így mutasson engem.
Mocorog a föld,
hagymalányok ébrednek,
tavaszi remény.