Pflugerfefi kedvenc versei
Odaát voltam:
hol a határok felbomoltak
a múltban, a jelenben, a jövőben,
hol nincs idő és tér sem, ott,
hol kezdet és vég sincs,
csak puszta lét van. És sötétség. Mely
fény nélkül nem megnyilvánuló,
formanélküliség és nemtelenség...
Új ház épült a szomszédban,
csili-vili tető, pajta.
Gerincén egy délceg szobor,
szélkakas pörög fenn rajta.
Drága, jó barátom,
ma Gábor napja vagyon,
"ötsörös" kondérod
üres ne maradjon!
Hol vagy, te szép álom, tarka ígéret,
merre tébolyogsz, hol marad varázsod?
Tornyosuló bajok miért kísérnek,
kegyetlen fátum, hát miért alázol?
...Fogadják zokszó nélkül a híredet!
A lantot - ne aggódj - magad pengeted,
S meg ne szóljon a lelkiismereted!
Itt vagyok,
a lét iderögzített,
legyen a testem forró
vagy jéghideg.
Ugye, neked is elég!
Türelmed fogytán.
Rendet rakni jöttél?
...bizony, megértem én!
akkor és ott - amikor majd
szerelmes szívem
selyemfonatként simul
szíved belsejébe,
akkor és ott - amikor majd
ajkam bársonya bőröd
pórusain barangol,
a nap is mosolyog majd...
Ha egyszer végtelen utamra kelek,
engedd, hogy elvigyem ölelésedet.
Ne fordulj el némán, sértődékenyen,
ne legyen úrrá rajtad vad érzelem.
A kint és bent relatív, csöndes magánya
kezem fején vár, most hamvasat játszik,
ujjaim mozgásán halkan elidőz,
kék ér figyel két apró folt között,
mit üzen a fentről a zenész.
tehát még élek
ha ez a cudarság amiben vagyok
ez az élet
gondolkodom a gondokon
mi lenne ha a kabát függene a gombokon
és a zsebek mindegyike belül a kabáton
fura egy megközelítés belátom...
Még 49 vagyok... sok évem elszelelt,
verselő énem mostanában tetszeleg,
testvérem gyásza, mint be nem forrt heg,
tettre késztet, agyam gondolatait
rímképekben írom ki valamire.
És most jön a csend,
elvonul a nyüzsgés,
pihenni tér a beteg világ,
az ajtót bezárja maga után.