Pera76 kedvenc versei
Shakespeare: 53. szonett másképpen
Mi lényeged, (a)mi adja titkodat,
hogy milliónyi árny simul körötted?
az élet néha földeletlen fázis.
a zárlatos neuronok szikrákat
vetnek, s az elmúlás elcsépelt frázis.
míg a temetőbogarak szétrágnak
most már hiába tátom ki a számat,
sült galamb nem hull belé, s a testem
- ezen a furcsa téli-nyári esten -
nem vágyakozik már teutánad.
más szövésű ruhát ölt bőrömre,
mielőtt belém látna mindaz, mi oly hideg,
vannak még szavak, azok ragadnak ki
az életből,
mormolok belőlük benső monológot,
miképp robajként szüli a szelet a
tűlevelű erdőkkel terhes gyomrú Kelet.
mióta törzsvendég lettél
a hiány asztalán
csak nagyban tudlak elképzelni
neonfényben kicsit pixelesen
várom hogy kitisztulj
Színeim
Lila felhők alatt rózsaszínű lábak
szürke habokban víg násztáncot járnak:
sűrű forgatagban vibráló, pink tollak
örvénylő fényben szerelmet csókolnak.
éberen fekszem
testem alól nőnek ki
nappalok és éjszakák
hervadnak a gondos elképzelések
az emlékek párolognak
s én megrészegülök...
Rabláncon húzogat elvárás,
közmegfelelés, szerepjátszás.
Mosoly arcon, belül üres. Haragos
lelkek kongatnak meg vészharangot.
Csak ennyi évet, ennyi holt vágyat,
lám, az élet nekünk ennyit adott.
Ölelést százat, ezret kaptunk tán,
mégis ez nekem oly titok-talány,
hogy keménységem lágyat rabolt.
Shakespeare: 75. szonett másképpen
Mint ételén a lét, belőled élek;
mint földet érnek édes záporok;
és érted, és nyugalmadért ha féltlek,
mint kapzsi, kincsemért bolondulok.
Az idő megült a sarokban,
csak én rohantam tova kábán.
Ingatag délibáb-karomban
a szerelem, tudom, holtvágány.
Mint az összetört üveg,
melyben az arc szakadtnak látszik,
és mint pattanó rügyek,
hogy tavasszal jön majd a másik.
Amikor megérkeztek a szelek,
anyám bő kabátot adott reám.
Mosolyba öltöztetett, s felruházott
törékeny mesékkel. Olyankor egynéhány
sejtelem hullott a tiszta szívembe,
egynéhány öröm s cseppnyi szivárvány.
Sétálj velem a Champs-Élysées-n,
kávézzunk majd Brüsszel főterén,
álmaink sosem-volt színhelyén,
a Spanyol-lépcsőn, ülj le mellém.
Rigók a fákon
dióhéjban már minden
rügybe borulva
ha lenne árnyék
nem habozhatsz engedd el
amire gondolsz
...