Nymphetamine kedvenc versei
Zuhanni szeretnék veled a szerelembe
csendben, benned elmerülve,
és innám a gyönyört, mit adnál,
majd megrészegülnék minden pillanatnál,
szemed kékjében örökkön fürödve...
Könyörgés
Helló, itt én vagyok megint, ki érted lángol,
Kérlek, ne tedd le, úgy hiányzol.
Helló, a szívem most megremeg,
Hiába kiáltom szélben a nevedet.
Esélytelenül
Hófelhők sírnak a fényes Hold alatt,
Magányos jéghegy szívem, érzem, érted meghasad.
Szenvedéseim völgyén alkonyati csendek,
Árnyékvilágunkban örök a szenvedésem.
Hol vagy, merre jársz, bársony hófelleg,
bús tekintetem mélyen, némán messzi mereng.
Úgy hiányzol te, hegynyi hóbunda,
nézd, integet a szél, várni ő is elunta!
Szívem mélyén rekedt ezer fájó gondolat.
Mikor éreztem, megállt a pillanat.
Zokogva sír fel benne a fájdalom.
Elment, akit úgy szerettem, egy gyászos hajnalon.
Ábrándozva nézem, mily szép e vidék,
szótlan hallgatom, mit suttog, mit mesél.
Peregnek hópihék, ajkakról igék,
fáradtan búgják a reményt szerteszét.
Forrongó felhők alkonyi tánca,
fénylő madarak bús-boldog násza,
égi kavalkád festi az örvényt,
más menedék nincs, tudja a törvényt:
csak együtt, csak össze, már sose szét,
így cselezed ki a vércse szemét.
Múlt és a jelen
Megittam életem korty vizének javát,
Tüzes életem ott bolyongott a karavánút nyomán.
Angyal szállt felettünk, vállán koporsó,
Édeni életben utunk poklokon vezetett nyomorgón.
Éjjeli kékben
fürdik az éden,
száz kicsi csillag
fényeket önt,
sok pici bársony
száll piheszárnyon:
zúzmara repdes,
tél beköszönt.
Hallgat idebent a puha csend,
benéz az éj a kis ablakon.
Odakint a holdfény játszik
a hófehér dunnahavon.
Édesanya, hol lakik a Mikulás?
Odafönt messze, az Északi-sarkon.
Ha megkérem rá, nem lakhatna nálunk?
Van hely a szarvasoknak is a farmon.
Csend van, néma, síri csend,
szundikál a világ,
nyugalom van, és béke,
oly árva a világ.
Ha már elvesztetted nemes hitedet,
mindent, mitől szép volt egykor életed.
Ha már azt hiszed, hogy nincs kiút,
mi szép volt egykor, lett most rút.
Nézd, a hó, de szép, úgy ragyog,
ám egy kis rigó nagyon vacog.
Nem szállnak torkából dalok,
tán éhes, adok neki magot.
Régmúlt idők, 1820
Lopott lovak száguldoznak...