Nichi-ya kedvenc versei
Úgy kellene, mint őszi lomb a szélben,
hullani, hullni napfényben pörögve,
bíborban és aranyban tündökölve,
mielőtt eltűnünk a sárban mindörökre...
ujjacska, drága
Szeltem én híven a kolbászt,
mondván, majd kóstoló lesz,
de ej, a szeletelőgép sem
volt rest s nyest, az ujjamban
ő kóstolta meg, jó vagyok-e,
méltó hozzá, ej, barátok,
így már nem leszünk s
a végén kolbászt sem eszünk!
Vörös hajnalok egy sugárszemét
Láttam halványan, majdnem pirkadat volt -
Kelni készült és új, mennyei szép
Arcán pár felhő mély árkokat rajzolt;
Még lomhán tűrte, hogy sugarait
Lopja az a párás nyári kora fény,
Égnek emelte tüzét s karjait...
A levelek szélét
csipkézi a dér,
tarka színük körben
cikcakkos, fehér.
Korán reggel ázott,
Immár őszi úton sietünk dolgunkra.
Nekem...
Titkok kertje az életem,
Ahová belépnem nem szabad,
Nem lehet.
Hiába érkezem, kopognék,
De ajtaját soha el nem érem,
Nem érinthetem.
Olyan éles ez a pillanat,
Mint a borotva,
Mely a bőrbe hasít,
Karcol a hajnal...
Hogyan lehet bennem?
Hogy van ekkora ereje?
Hogy tapadhat ennyire lelkembe simulva?
Mit kellene tennem?
hideg szél cibálja a fákat,
letépi róluk a lombruhákat,
letépi a haldokló levelet,
s minden levél egy-egy üzenet
Megszökött az ég azúrja,
hamvas éke szürkület,
mulandóság ködös fátylán
bágyadt fényében hever.
Hatéves vagyok, a betűkkel ismerkedem,
hétéves lettem, szorzótáblát ismételem.
kedvesem nem szégyen a ránc
eltakarni nem kell kendő
ne feledd szép volt a tánc
dalunk még most is csengő
Mindig csak várunk...
Remélve szebb jövőt, így élünk.
Későn ébredünk rá, tévedtünk.
Elszálltak az évek, nem is éltünk, csak várunk,
Közben elvesztettük szeretteink s tán` társunk.
Hűvös őszi éjszakán tiszta az ég,
szellők szárnyán játszadozik a holdfény.
Mellette milliónyi csillag virraszt:
s az egyik tündöklő még olyan bohém!