Motta kedvenc versei
Emlékszel, milyen a hajnal itt, Nagyváradon,
mikor az első napfény simít a válladon,
és lopva oson fel majd a szőlőhegyekre.
Mondd, emlékszel még az itthoni reggelekre?
Újra lélegzek!
Elmúlt a nyomás...
Újra érezlek!
Az élet megy tovább.
XXI. Epigramma
Mennyire büszkén les Tatabányának tetejéről,
Hosszú szárnyaihoz mekkora test adatott!
Égkék
Gyönyörű szemed óceánkéken ragyog,
Mikor meglátom, a szívem nagyon dobog,
Láttam szemed kékségét és szád mosolyát,
Ez hozta el nekem a harmóniát
Ablakon kinézve az éledő fényeket várom,
a korai hajnalokat gyakran megcsodálom,
friss arcát mutatja eltűnő éjszaka álma,
nyugalmat talál, ki a várost így is látja.
hamuszín
arccal fázom
kérlek
add rám a
kabátom
szél fú`
eső ver
takarj be...
Poros úton poroszkál,
Elköszön a délibáb.
A hétszínű szivárványt
Nem látod eső után.
Levélhulláskor nem tétlen a szél,
Enyészetről regél - fél sok levél.
Állok az ablakban, és nézem, ahogy a nyár - télbe fordul hirtelen,
Nincsen átmenet. Mintha millió ember bosszúját és dühét a természet venné el...
Oszladozik az égi felhősereg,
A fövenyről kígyózva száll a köd;
Egy fáradt hullám a nyárról fecseg,
Míg a partra sirálytollat lököd.
Csonkig égett gyertyák,
Izzó, vad éjszakák.
Kiégett szerelmek,
Üres órák, percek.
Darabokban játszik
Egészet az élet,
darabokban
éled az egész életet.
Fényben fürdik a szeptemberi alkony,
Ezüst vásznára fest idilli színeket...