Mikijozsa kedvenc versei
Míg lépdel az úton a földi zarándok,
Béklyózná szívét a múló idő,
De nem tarthat láncon, s indulni vágyok,
Nem zargat érzést a sivár jövő.
Álmodni az életet, vagy élni az álmot.
Ekkora közhelyet ki látott?
Amikor a szó semmit nem ér,
megtörik a gyenge pecsét,
Könnyel folyik a vér.
Szívem nemes tűzhely,
Benne ég minden érzés,
Ami létezett, és még nincs,
Ami van, mind a legnagyobb kincs...
Forrástiszta hitet kínálj
Összekulcsolt két kezeddel...
Fiatal vagyok, mint az alkonyat,
Szemedbe néz, majd mélyre hat
Akarat, az akarat.
Távol innen, messzeségben
Van egy hely: a néma völgy;
Szikár hegyfal kopasz ormán
Fura módon virág nő.
Szemem nappal kél szomorú reggelen,
bíborfelhők keringnek fent az égen,
a felkelő Nap hegy gerincén pihent,
sugara tónak vizébe libbent.
Sípolnak a tüdők
vagy csak a gépek,
túlcsorduló szürke
pingál jelenképet;
és tétova angyalok
foltja fehérben -
beletörődik a remény
a részletbe egészen...
Csupasz fák között lassacskán ügetek,
itt-ott még elszáradt levelek csüngenek.
Nézem fák ágain a kis alvó rügyeket,
ahogy hasadva ébrednek, levélkék születnek.
"Isten, áldd meg a magyart"
Hisz évszázadok búja szítja
Átélt már oly sok véres vihart
Míg könny patakját egyre ríja
Erős vagyok, mondom én,
de e két szó együtt hazugság, megtévesztés.
Nem igaz, hisz álarcokat viselek,
erős lenni azok alatt lehetetlenség lenne.
Ott hevert az úton a boldogság
Damillal átkötve, rántásra készen.
Pont, ahogy a gyermek a bukszát,
Le is hajoltam bizakodva, merészen.
Máskor pedig, ott bújik a zsebben,
Csacska boldogság, el is veszítettem.
A boldogság ott rejtőzik az üvegben,
De nem a hideg kóla vagy a félédes...
Kolerajárvány 1873-ban Tarnazsadányon
A halál csendjét hordja magában,
Hulló könnyek, lélekharangok zúgásában.
Hálál hörög itt szabadlábon,
Csontig égett lelkek füstje szálldos a félhomályban.
Szomorú hajú bácsi állt a kapu előtt.
Mélyen hajlongtam előtte.
Visz a szél felleget,
madarat, pelyheket,
pitypangról bóbitát,
eldobott fóliát,
aprócska porszemet,
lehullott levelet,
felkapja tenyere,
dobálja szertelen...