Matyi87 kedvenc versei
El kéne mekegni kecskemód,
de nincsen hozzá kecskekód,
s nem esmérem a jegyeket
- csak a káposztafejeket -
sem pediglen azt a bakot,
amék ott elől baktatott.
"Költő vagyok - mit érdekelne
engem a költészet maga?"
Mint zajló csermelyek szaga,
örvényből nő a fényes elme.
Békét a virágnak
Ha már a világnak nem lehet
Mindent mi rossz kizárnak
Hisz a szépet ők adják
S nem az emberek
júdásként sétálnak a fenyők
a szélben alig hajlanak
zúgássá nőnek a szavak
jézus hallgat a főpap előtt
Ne sírj, mert vége lett!
Mosolyogj, mert megtörtént!
(Ludwig Jacobowski)
Sehol babér, csak korhadt fejfa, talán
betű és szám is volt rajta hajdanán.
Szóra nyílt száj helyett néma földrögök.
(versen a ma amúgy is csak fölröhög)
Halad az idő, s elköszönt a nyár,
lopakodó ősz felfedte magát.
Feladata sok, rögvest nekilát,
perzselő napot eltünteti már.
Magányosan állt az erdő közepén
Egy álmodozó, középkorú tölgyfa.
Fátyolos tekintettel bámult felém,
Arcára ezernyi fájdalom fagyva.
Hajnalvörösben lángol a repkény,
csészékbe töltöm a gőzölgő kávét,
áldásos aroma eltölt reménnyel,
egy szép, őszi nap ígéretével.
Uram, köszönöm neked a reggelt!
A költő ült, tollába száradt a tinta,
mi benne volt, már régen kiírta,
s most üres fejjel s tollal bambul,
hunyorog, s arcán mosoly lanyhul,
szerelmét száz éve, hogy feledte:
most sajgó derékfájás van helyette...
Hol bonviván lehet egy molyrágta, vén róka,
operaénekes pedig a kottából prüszkölés,
ott krumplipüré-háború folyik éjjel-nappal,
gombócágyúk dörögnek, s folyik az idegölés.
Az erdőből hangok hallatszanak,
melyek a tompa csendben elmerülnek.
Motoros fűrész, fejsze csak vigyorognak,
fák, bokrok, zöld tisztások reszketve fülelnek.
Megyünk, mindig megyünk,
vonszoljuk magunkat
valami cél felé,
ami vonz sokunkat,
de nem tudjuk, miért
olyan nehéz...
Az életem eltékozoltam:
nem tücsökként, de nem is voltam hangya,
épp csak az idő folyt el... nap a napra.