Matrix kedvenc versei
Drága Anyám!
Felőled álmodtam,
Veled virágos réten sétáltam.
Kézen fogtál,
Csupasz talpunk simította a fű zöldjét,
Virágok édes illata szállt felénk.
Gyermeknap van, a legkedvesebb ünnepünk,
Ők azok, kik oly sokat jelentenek nekünk,
Életünk értelmét adják, nélkülük sivár lenne a világ,
Értük dobban minden nap szívünk, hajtják motorját.
Az égen apró mécsesek gyúlnak,
Langy az est, tücsök ciripel halk zenét,
A virágok mézes illatot szórnak,
Lassan terül szét feketén a setét.
Kifürkészhetetlen a sors,
Pilleszárnyon száll,
Tükörből visszanéző arcod
Minden nap más és más.
Már kopik a kék, fakóbb fenn az égen,
Arany fénye szunnyad a lángoló Napnak,
Fodros fellegek takarják merészen,
Lombos fákon madarak álmodoznak.
Elmúlt egy nyár, úgy vágytam már,
Szent folyónkat bár láthatnám!
Ringatózni széles keblén,
Megmártózni selymes vizén.
A szörnyecske
Túl az üveghegyen,
varázserdő mélyén
aprónép éldegélt
gyökér-lakban békén.
Letojom tablettát írt fel a pszichiáterem,
mindennap azzal indul el a reggelem.
Nagy adag koffeinnel legurítom,
így garantáltan jól indul a napom.
Ne érdeklődj soha arról,
mi lakik fejemben,
mert hidd el, mit tudnod kéne,
azt el sosem rejtem.
Miért?
Vasmadár szállt a felhők felett,
majd onnan lejjebb ereszkedett,
szárnya merev, nem csapkodott,
gyomrában a halál lakott...
urgi bugri békakoma
beugrott a galagonya
bokorban szólt zenebona
égnek állt a hajkorona
tulajdona szöcskekoma...
Kövek között a fürge víz
szalad tova, mint csipkedísz,
fodrozza habruháját.
Érből patakká szélesül,
partjára lomha béka ül
és próbálgatja hangját.
Eltűnni nyomtalanul,
nem az én utam.
Távozni váratlanul,
nem engem mutat.
Üvölt a szemed a hallgatásban,
Nem tudja senki, mi van a halk lakásban.