Madel kedvenc versei
...az ÉLET bűvöl el és simít végig homlokomon
a szivárvány szépsége ködlik fel előttem
a jövő ígérete varázsol más létbe.
El kéne dönteni végre, mit akarunk
hisz utcára nyílik minden ablakunk
érdemes lenne azt fontolgatnunk
vajon milyen lehet Belső Önmagunk?
Nincs még egy olyan ember, mint te, és nem is lesz...
De ki tudja, Istenünk mit, miért tesz?
Elvett tőlünk, nem habozott...
Te voltál az, aki csak folyton dolgozott...
Mióta nem vagyok veled,
Olyan üres lett az életem.
Hiányod teljesen felemészt,
Nem tudom, hogy meddig bírom még.
Mindenkinek fáj valami,
Sebeket rejtünk magunkban,
S enyhülést keresve járunk,
E sűrű élet-vadonban.
Hogy mi a boldogság? Most elmesélem,
Ha ideülsz mellém, szótlanul, szépen.
Hunyd be a szemed, ne gondolj semmire,
Figyelj a lelkednek rezdülésire.
Meleget adj, erőt, életet,
Világíts, mint a pásztortüzek
Őszidőben, hegyek oldalán,
Felejtsd el azt a szót, hogy talán.
Simogató kezemmel eltüntetném
homlokod egyre mélyülő redőit,
elűzném a kételkedést belőled,
legyőzve félelmek gátló erőit,
feszíteném a rácsokat, amiket
lassan-lassan önmagad köré fontál,
megszokás állóvizét felkavarva
tükröt tartanék, lásd meg, aki voltál!
Vannak virágok, mik a szívben teremnek,
Közönséges kertben meg nem gyökereznek,
Azoknak pompáznak, kik szeretik őket,
Ápolják, gondozzák a felnövekvőket.
Egyszer volt, hol nem volt,
volt egyszer egy Mesebolt,
melyben sok-sok mese volt.
Ezekből állt a Mesebolt.
Lehetetlen nem létezik,
szótárból hiányzik,
ellenszélben vitorláztunk,
s elértünk a MA-ig.
Szeretni halálig, ez a küldetésünk
Vágyunk szivárványán felszálljon a lelkünk
Szeretni örökre, minden lélek titka
Szívünk is feljajdul, sokszor elvakítja
Csodálatos ez a fehér hölgy!
A dereka egyenes, mint a tölgy.
Életkora nincs, jósága
Minden nyomorult legszebb álma.
Páratlan a maga nemében, s ha int,
A kietlen földre a Nap tekint.
Ilyen ez a fehér hölgy.
Szépséges lelked mély tengerszem
csodáit rejti a felszín alatt,
táplálja óvón a hűvös csend,
alkotja teremtő szent akarat.
Sodor az élet, de ki tudja hova?
Benne az ember annyira tétova.
Keresi értelmét, létének okát,
Fájdalma forrását, szívének honát.