Locoen kedvenc versei
Drága Apukám!
Már
Régen
Elmentél...
Nem vagy velem,
Hiányod még fáj...
Dél felé húznak a fecskék s a darvak,
Hosszú léptekkel az ősz menetel.
Csettegnek csattognak őzbika szarvak -
Hűs barlangjában a medve telel.
Ha ma égre nézek, ezer lufit látok.
Újra kisgyermekként velük együtt szállok
fent, a kéklő égen, mint gyermekkoromban.
Gyermeknapi képek előtűnnek nyomban.
Néha nézzél ki az ablakon,
vedd számba azt, amit megélsz,
mindazt látva, vagy félig vakon,
ne mondd, hogy nincsen benned félsz!
Volt, amikor a tányérunk
színültig volt tele,
akkor bizony, nem volt elég
annak csak a fele.
Koptattam tudásnak ódon lapjait,
Koptattam iskolám patinás padjait
Óvónénik, ég veletek,
köszönöm, hogy neveltetek
jóra, szépre, szeretetre,
megbecsülöm emléketek.
Drága kisfiam, csodálattal
nézem rólad e fényképet,
oly égszínszép szemeiddel
az élet jelenét fürkészed.
Mindent lekaszáltak, irgalom nincs,
vergődő lelkek kiabáltak;
erre ne gyertek, hol szeretet sincs.
Ne a szép völgyet töltsd savas esővel,
lágy vizet hullajts só nélküli könnyekkel...
A fákra éjjel új remény ült,
szirmát bontja ezer virág,
lelkünk repült, majd alászédült,
mint hazaszálló vadlibák.
- Zsong a papíros, zizeg,
Hangja betölti a szobát,
Egy tétova toll hagyta
Rajta tintamosolyát.
Eszme: csere (azaz aludj el, és égesd le a pörköltet)
Feletted sűrűn gomolyog a füst.
Orrod megcsapja a lehetetlen bűz!
Hintám a ló,
hozzám való,
száguldhat ám,
nincs rajta hám.
Kőidő 3.
Küllős kereke felvillan:
drótszamáron száguld a nyár,
kócos fürtjei loknikban,
fényét adja a napsugár.