Locoen kedvenc versei
Csillanó fényben hallgatni a csended,
Mikor hajnal pírja rózsákká feslett.
Rád gondolni, holdsütötte éjben
Várni, karomba omlasz oly szelíden.
Fehér virágok
bólogatnak, jég alól
szép hóvirágok!
Mesélek a nagy telekről,
iskolai szénszünetről,
piros orrú gyerekekről,
bádogfejű hóemberről.
Mosoly, kacagás hol van már... eltakarja az álarc,
lelkem nem érti, mégis ott bent dúl a vad harc,
szívem vágyón dobog, csúf gyalázattól fél,
előbukkan felhők mögül újra a napsugár, ebben remél.
Ólom-lelkem vonszolom,
szívem aggódva dübög.
A nyüves kórt bokszolom,
elfáradt agyam dühöng.
Égboltot takaró fák között húzódva,
Hol köves, hol füves, hol csak a föld maga,
Vezet át egy mesén az erdőlélek,
Virágokat, bokrokat érintve meg az ének,
Szól halványan, körülölel,
Ha hagyod, kézen fogva visz el.
Ne tűnj el, szerény öltözetben,
Zimankós hidegben, reszketeg
Egyharmada a világnépnek,
Szeretetmaszkot szívekre...
Facebookozom éjjel-nappal
lendületes akarattal.
Nem véletlen ülök itt,
kipletykálok mindenkit.
Megharagszanak rám a vadászok,
de elmesélek egy sztorit,
hol a cipő kicsit szorít,
zöld ruhások sem ártatlanok.
Merre jársz
most, édestestvér...
merre visz most kedves utad,
látsz-e engem
néha, néha...
s az itthon maradottakat.
Cinege: Csuszka szomszéd, úgy fázom!
Mindent hó fed. Élelemre vágyom!
Csuszka: Tél van. Dermesztő, zord hideg,
hol lehet egy kis mag, csak egy csipet?
Lehet-e bízni s remélni
egy olyan világban,
hol a szegény könyörög
a saját hazájában?
Zágon city nékem a bölcsőm s otthonom,
Talán szebben elmondani sem tudom.
Idehúz a szívem, ehhez a helyhez,
Itt nőttem s ragaszkodok, mint kehelyhez.
elcsitult a zúgó eső
felhők árja megszakadt
feketeség eltűnt messze
előbújt a fényes nap
egy csillogó aranyfonat
s feltűnik a szivárvány
körbefogja az égboltot
mint koszorús hableány...