KoMi kedvenc versei
az egykori hited megvan-e még?
Mint ékkövet őrizted réges-rég,
de olybá tűnik, elgurult mára,
beragadt végleg a lucskos sárba
Az alkonyat tükre vetül a szemedre,
Régi emlékeid jutnak az eszedbe.
A jók is, rosszak is, mert az mind a tied,
Fájót, örömtelit magaddal cipeled.
Akik felett elszálltak az évek,
szívükbe zárva átélt emlékek.
Nagyon sok embert már csak ez éltet,
emlékek nélkül senki sem élhet.
Kihűlt lelkem lantján
lecsendesült a dal.
Fagyos éjszakák jönnek,
Én a lobogó gyertya fényénél
Írom a versem.
Mikor az ész mást mond, mint a szív,
Idebent a lelkem nagy csatát vív.
Tudatában nem vagy, mennyire szeretlek,
Te lettél a gyógyíre a fekélyes sebeknek.
Itt voltál. Az egykor hűvös októberben izzottál,
Város fölött egy éjjelen reménytelten itt voltál.
Szemed sötétjében apró, izzó láng gyúlt,
Ahogy karod a hideg korlát felé nyúlt.
Nézed ősszel a fáról lehulló, színes levelet,
ennél szebb már biztosan nem lehet,
felnézel az égre, mily gyönyörű kék,
hidd el, az elmúlás is lehet szép!
kerestelek már sok helyen
ebben a rút világban
őriztelek szívemben
s térdig jártam a sárban
Ha véget ér a szerelem,
üresek a szívek, lelkek,
ha véget ér a szerelem,
szürke hétköznapok jönnek.
Az éjjel veled álmodtam.
Nem akartam, ellenálltam!
Menj, ha úgy érzed, jobb lesz,
Menj, egy percet se maradj.
Ne legyen bűntudatod,
Míg a szívedre hallgatsz.
Sötét éjszaka leple hangosabb, mint bármi más,
mint zúgó tengerekben a holdvilág.
Teste üvölt, lelke sír, kiért él e kőbezárt regény?
Sötét ez az éjszaka, de csillagok megvilágítják
útját, melyen elindul, hisz érzéseit hárítják.