K.Andrea kedvenc versei
Mesél a farkas
Én vagyok a farkas Dénes,
Aki mindig nagyon éhes.
Ennék éjjel, falnék nappal,
Hússal élek, nem is zabbal.
Farkas vagyok, és nem ló.
Ugye, ez nyilvánvaló?
Megfakult szerelemgyertyámon
Csonkig leégett a bizalomkanóc,
Vi(g)aszkönnyem ma még forró:
Izzik lelkemben a reményzsinór.
Lehet ez a mese a valóság?
Cukorból font kíváncsiságom maró vágy.
Felteszem a kérdést barátomnak,
a párnámon csücsülő plüss krokodilnak.
Ahol a víz az éggel egybeér,
a távolban hajó fénye látszik.
Talán egy albán kikötőbe tér,
míg a parton egy zenekar játszik.
Nem öltözött pompába,
egyszerű, fekete tollába`
itt ugrándozik mellettem,
tán érzi, megszerettem.
Egy küzdelmes sors
Udvarhelyen született székely édesapám,
Árvaságra jutott igen nagyon korán.
Árvaházban élte gyermeki éveit,
Nem volt olyan rokon, ki őrajta segít.
Lelkedben keserű fájdalommal
Tövissel kövezett Kálvárián
Vonszolod kereszted s szánalommal
Nézed kik ütnek az emberfián
Akinek ez hát a végső útja
Halált hozó Via Dolorosa
Tükör
Látlak. Mondta a tükör a lánynak.
Mi az, mit engedjek? És mi, ami maradjon?
Kérdezd meg magadtól, mi nem enged haladnom?
Mi az, ami éltet? Mi az, ami oktat?
Napjaim, ha telnek,
S rohannak a percek,
Életemet - kérdem -
Vajon minek élem?
Most versekkel alszom, nekik van hely.
A költészet bennem sosem múlt el.
Éveket várt csak, több évtizedet,
Hogy szívemről sorban leperegjenek.
Az idő rohan, és peregnek a percek,
Gyorsuló világban megállni a legszebb.
Ha völgy leszel,
Én hűs patak benne
Ha te vagy a patak,
Én ívelt híd felette...
Pihés vánkosom,
Hófehér lepedőm,
Foszlós kalácsom,
Éltető levegőm...
Jó csak úgy csendben, órákon át
hallgatni a csend szavát.
Szemem az elmúlt távolba tétován tekint.
Pár percre csak! Aztán a jelen visszaint.
A szerelem örökre tiéd, ha akarod.
Ha nem kérsz busás váltságdíjat érte,
ha szívedet-lelkedet szélesre kitárod,
áldod sorsodat, mindez megérte.