John-Bordas kedvenc versei
Van egy ládám tele szénnel,
lefitymálja ki belekémlel,
de az elmúlt egy év alatt
megnéztem, mi van a szén alatt.
Ülök az ablak párkányán. Gondolkodom.
Az ellőttem álló életről ábrándozom.
Vajon mit tartogat nekem az a sokat
Emlegetett sors? Sok jót vagy tán még több rosszat?
Most itt ülök, csendben hallgatom,
ahogy morajlik a Balaton,
megunhatatlan a dallama,
ringat a képzelet tutaja.
...óvatosabb vagyok...
így nevezem meg csendem,
lám, ebben is megfontolt vagyok,
elfáradtam... nehéz beismernem.
Szóljunk azokról a szülőkről,
Akiknek a szükséges pénz
Bizony nem hull ölébe,
Kénytelen elmenni érte
Dolgozni, néha nagyon messze...
Ha behunyom a szemem, még itt vagy mellettem,
Érzem, ahogy átölelsz erősen...
Ne add fel soha
Megroppanni lelkileg egy pillanat csupán,
elég hozzá egy rossz hír reggel vagy délután!
Süthet reád naponta az áldott napsugár,
sír a lelked, ha nincs, aki odahaza vár!
Mikor látod másnak mosolygását,
arra gondolj, nincs ez mindig így.
Mert ha te is látnád búját-baját,
nem akarnál élni ugyanígy.
Álprofil
Kicsiny városban, ahol egyszerű emberek laknak,
Látásból ismerik egymást, ha nem születtek vaknak.
Mégis vannak páran, akik képzeletben élnek,
Egyedüli emberként játszanak vagy négyet.
Ha már elhazudtad az utolsó kifogást is,
ha már nincs semmi, amivel becsaphatod magad,
ha már a jutalomfalat is keserű a szádban,
ha már szétfeszít az elfojtott indulat,
ha már robban a múltad ezer szilánkra,
ha már tonnányi fal nehezedik rád,
ha már tapogatózol csak a vaksötét alagútban,
mint téged tapogattak féktelen suhancok Drezda felé a vonaton...
Szél. Északi hajcsár hajtja felhőnyáját.
Flóra és fauna félve a végét várják,
Fényt várnak s tűrnek viharok vizeit,
Feltárulnak hamarost az ősz színei.
Szóltál hozzám,
meghallgattalak.
Elaludtál,
betakartalak.
Ez lesz versek remeke,
Elmés eszmék egyvelege,
Esetleg egyesek kedvence,
Melyet megles emberek serege.
"Ragyogjatok!
Mint égen a csillagok"
Volt olyan köztetek
Aki igazat hazudott?