John-Bordas kedvenc versei
A pattogó mennybolton kőlabda,
lesre szaladt a földi csillagda.
Nem tudja mi történt. Hol volt a köd,
a világűr szekere összetört?
Fél napig keserűen sírtam érte,
S elhatároztuk, lesz egy Hörcsikécske.
Kis dobozban csempésztem az épületbe,
Ahol kisállat tartása nincs engedélyezve.
Előkelő, te fényes belvárosi ház!
Szép vagy, te fényes vagy: Matias.
Ki boldog, ki sírna, ki élveteg, ki bánja,
Ki mondja, ki hallgat, ki várja, ki csalfa.
Néha siet,
néha ballag,
néha zajos, néha hallgat,
van, hogy fájó sebeket ejt,
máskor édes titkokat rejt.
A rádió szól, mélán hallgatom
A zenétől bent valami bizsergést érzek
Vele egy óriás, fájó nyugalmat
Remegést, mint a bűnös az elkövetett vétket
Messze repül ilyenkor a lelkem
A bánat lassan enyhülni kezd bennem
Messze szállnak a hétköznapi gondok
A lét örök zajának gondja...
Ott lesz sírhelyed
Ott a domb mögött,
Ott lesz sírhelyed.
Próbálnak embert, tépik a lelket,
legyen az székely, csángó, magyar,
háború volt, még hosszúba telhet,
torkunkban íze nagyon fanyar.
Rád tekintek hosszasan,
Rajtad felejtem szemem,
Te elpirulsz zavartan,
Még félsz tőlem, úgy érzem.
Most törlés és küldés közt cikázok.
Nem tudom, hol vannak a határok.
Roni, az unokám, nagyon készült már hozzánk,
ezért aztán az apukája autójával el is hozta...
Úgy érezzük, hogy mások problémáját
meg tudjuk nehézség nélkül oldani.
Úgy, úgy írnék valamiről,
valamiről s a semmiről,
írnék, csakhogy tollam kopjon,
álltában ne rozsdásodjon.
Kicsit több békesség, jóság, szelídség,
Kevesebb viszály, irigység...
Mi Anyánk - lelkünk szelídsége,
Köszönjük, hogy állandóan táplálsz!
Mi Atyánk - létünk teremtője,
Köszönjük, hogy minden időt ránk szánsz!