John-Bordas kedvenc versei
Karácsony estén
Szeretetről szólnak az
ünnepi fények.
*
Miért gondolod,
Csak a fény ünnepén kell
Szeretnünk egymást?
Karácsonyi hangulat,
A kántálók hangjukat
Mutatják be boldogan,
Percre pontosan.
...Jézus anyukája,
gyermeked jászolban,
jöttünk imádásra.
Égen-földön ottfeledve
sorakoznak alvó almák,
huzatokban ébredezve
dicsérik az ősz hatalmát.
Még nem engedte el novembernek kezét,
a hófelhők pamacsai már virulnak,
szelek nyargalnak oda-vissza, szerteszét
libegő hópelyheknek helyet csinálnak.
Végtelen, őrült fájdalom a szívekben,
Ordítás, sírás, jajveszékelés és kín.
Ilyenkor eltörik a hit a hívekben,
S eltűnik a világokat összekötő híd.
Monoton valóság, robotos reggel
Monoton valóság, robotos reggel,
üresedő napsugár, riadtató vekker.
Egyforma cipők, egyforma napok,
semmit harapva semmit haladok.
Egész éjjel egyfolytában csak szerelem,
a Trabant szerelés nekem egy szerelem.
Autómban kétütemű motor a szív,
nem indul be, mert üzemanyagot nem szív.
Cinegemadár mutatja magát
erdőnek végén, a padnak szélén
vígan táncot rop, még nagyon nyugodt,
őszi falombok rejteke adott,
eleség akad, esznek madarak
fenyő ágáról, makknak fájáról,
begyük tele van, és jóllakottan
éneklik daluk, víg a sóhajuk...
Ő Hozzád tartozik és mindig a Tiéd.
Mert az igazi szeretetet az ég küldi feléd.
Nem ért abból, ami rideg és kimért.
Nem ismérvekért kötődik, hanem önmagadért.
Édesapámnak hetvenötödik szülinapjára
Háromnegyed évszázad
elmúlt pillanatok alatt,
megőrizted tartásodat,
nem hajoltál kényszer alatt.
Ég veled, szerelem!
Szürkületben ülvén
A Hold tükrén,
Füst száll fel szürkén...
Karácsony szele
oson a fák között,
a lakás és a fenyőfa
ünnepi díszbe öltözött.
Lelkemben a pokol tüze ég,
Felperzsel vagy van még remény?
Látom, ahogy a szél hajaddal játszik,
Eltakarom arcom, így könnyem nem látszik.
Kik vagyunk mi, hogy ítélkezünk,
Kik vagyunk mi, hogy Istent játszunk,
Kik vagyunk mi, hogy bármit teszünk,
Legtöbbször saját igazunk látjuk.