John-Bordas kedvenc versei
A lélek belőlem disszidál,
Ha vámpír lennél, te kiszívnál,
Rímek, sorakozó, osztály, vigyázz,
Ezután téged a hideg kiráz.
Nagyot álmodott egy barna lány,
lecsukta két szemét a szeptemberi napsugár.
Álmában újra fiatal volt,
távolban látott egy házikót,
benne édesapja mosolyát és nagy karimájú kalapját.
Reggeli nap mázos fátyla borul a városunkra
sárgítja a villamos oldalát, üvegderekát.
Benne sok budapesti ballagó hunyorog, tele már
a 4-es, 6-os. Állomásról-állomásra átcsoszog.
De már elült...
Még patakba köp az utolsó felhő,
míg lassan gyufát gyújt az ég.
Ismerős arcát a Hold
gömbölyíti felém.
A most a mostnak integet,
Fejet hajt, s máris lépeget
a múltba, s újabb most jön el.
A most a mostnak énekel.
Vezetett a Pista, átjáróhoz érve,
nem állt meg, mivel nagyot nyílalt veséje.
Az eső függönyét ég fonja,
könnye múlt bánatát elmossa
egyszer...
Oh... milyen könnyű megmondani, mi a jó,
- ez a nő nem és nem hozzád való!
mindenki mondta, mindenki tudta,
sötétlő fellegekbe vezet az útja,
szembe én, szembementem az árral,
száz megannyi akadállyal,
és nem adtam fel még most se,
amikor elbuktam.
Az éj leszállt a békés tájra végül,
varázsfátylat terít az őszi rétre,
vele már minden gondolat kibékül,
fölötte feldereng a Holdnak fénye.
Sétáltál már éjszaka Budapest szívében?
Ott álmodoztál némán a Duna ívében.
Napnyugta után a város fényárban úszó,
csodás hídjain át az Alagútba kúszó,
s a körúton tekergő hatos villamos
megannyi csóktól és öleléstől zajos.
a nevetés
A humor gyógyít,
testet-lelket felszabadít
egy kiadós nevetés,
kacagás, kuncogás,
pukkadozás,
röhögés és vinnyogás,
rekeszizom-remegés,
bútemetés.
Ősz van, levelek fakulóban,
Kertemben virít az őszirózsa,
A krizantémok, ó, hajthatatlan!
Fakó ez az ősz, víz nélkül sárgult...
Nem kéne mindig megfelelni
Még nem tudom, mit hoz majd a holnap...
Emlék
Egyszerűen kezdődött
Egy fényképezőgéppel:
Ő szép lassan vetkőzött,
fél-ájultan néztem...
Ősszel az ember másképp lát mindent,
ami szép volt, elment, virágok, levelek
lehull, sárba vész, mint a régi szerelem,
visszasír az ember, ami szép volt régen,
nem jön vissza többé, csak az emlékek.