HodosiImrene kedvenc versei
Belém rövidülnek napok,
könnyedebbek és nehezek.
a napfény csalókán ragyog,
szél sodort el sok levelet.
Izzadságszagú múlt hozzátapad
Jövő nyikorgó vaskapujához,
Csatát vív, hol jelen akadályoz,
Meggátolva élősködni akar.
Stille Nacht, csendes, szinte csak suttogás
Csendes Éj dallamát dúdolom halkan
E dallam lelkemnek gyógyító balzsam
Betlehemi jászol, megáldott imázs.
Minden álmok csillagszíve,
élet holddal megérintve,
fényességben megszületett,
Isten Fia megérkezett,
legnagyobb ünnep e világon,
lélek karácsonya szívekben járjon...
Sárguló levél a fán,
Búcsút intett már a nyár,
Égen szürke felhő jár,
Sűrű eső hull alá.
Egyszer volt, hol nem volt... egy család
Világra ott jöttem, hol élt apám s anyám,
falumhoz közeli, takaros kis tanyán.
"Erdély-küldte" papóm épített kőházat,
hét gyermeket nevelt maradék hazánknak.
Elzárták tőlünk az Istenünk,
vastag vaspánt őrzi a templomot.
Kerítését rozsda marta, rágta,
évekig védte, mára elfogyott.
Ünnepélyes, fennkölt verseiteket megköszönöm,
Megadtátok számomra végtelen örömöm.
Egy szülő minden álma
méltón megöregedni.
Szívvel adni - a vágya,
gond, teher sosem lenni.
Ülök a reggeli félhomályban.
Napindító kávémat szürcsölgetem.
Nézem a felhők táncát ott fenn.
Mily áttetsző, mily megfoghatatlan,
nem tudok betelni a látvánnyal.
Semmi nem maradt a ragyogó nyárból,
rohanó léptekkel érkezett az ősz,
megsárgult levelek borítják a földet,
de színében pompázik még az örökzöld.
Rohanás van... majd holnapok.
A gyerek szótlan, mosolyog.
Nincs gond, úgy látni, jól van.
Naplóban csakis jó jegyek,
akar és tud, láthatóan.
Advent vasárnapjain
négy gyertyának lángjai
sorban fel-fellobbannak,
ünnepe jön karácsonynak.
Amerre nézel, minden fehér.
A tágas kórterem üresen kong.
Meghal benne a csöndes szó,
pihen a mozdulatlanság.
Adventi fények
Első felragyogása
Szíveket áldja