Gyulai1944 kedvenc versei
A sorsunk mindent magába szippantó lelki örvény.
Hallgatva szívünknek gyorsabban doboló ütemét,
kerestük a boldogság eldugott, apró szigetét.
Még nem sejtve, hogy a SZERETET a legősibb törvény.
Azt mondjátok, bánatos vagyok én,
s tintám mindig bús fájdalommal ró,
de ki évek óta gyászruhában él,
már azt sem érzi, ha belepi a hó.
Felnőttnek lenni nem könnyű dolog,
Szíved néha összeszorul,
Máskor hevesen dobog.
De ritmusa lágy dallammá halkul,
Ha megölelnek az angyalok.
Az
Isten
Tudja csak,
Két ember közt
Mi az igazság...?
Használd ki, mert elszáll, és sajnálni fogod.
A semmibe tűnik... ha elpazarolod -
Nem tér vissza soha, bárhogy is akarod.
Csak az ürességet ölelné a karod.
Ne gondolj mindig csak a rosszra,
van körülötted, mi szép és tiszta!
Ne érezd magadat soha egyedül,
a természet szépsége eléd terül.
Éreztelek... szerettél. Öleltél volna. Bíztál bennem.
Jöttél volna... ha a fájdalom nem emészti el lelkem.
Dávid többször győzedelmeskedett
a filiszteus harcosok felett,
ám Saul, Izrael királya
elesett az egyik csatában.
Az élet uralkodik rajtunk,
Lelkünkbe bújva is újra halljuk,
Mégis engedünk a külsőnek,
Egyszerűbbnek tűnik szemlélődve.
Játszadozó május-álmok,
Ábrándos kis csillagok,
Zöld ágakra, zöld levélre,
Mézillatot csaljatok!
"Az apák nem sírnak!"
Mondta elnevetve...
Mégis láttam könnyét,
hiába rejtette.
Mennyi csodálatos érzés,
Felmerül bennem megannyi kérdés.
Sokat gondolok rátok, jó apám,
Hogy felneveltetek, drága, jó anyácskám.
Szegénységben sokszor csillagok alatt háltam.
Nem örököltem, és így most nincs, mit adhatnék.
Mivel földi gazdagságra sohasem vágytam,
talán a szegénységről igazat írhatnék!
Morajló tenger bánatosan hallatja hangját,
fekete foltok, mint könyörtelen halál.
Még zölden, élénken hívogatok,
még kacéran, büszkén magaslok.
Fáknak, növényeknek helyet adok,
állatnak, rovarnak otthona vagyok.