Golo kedvenc versei
Éltem már jó sokat fényben és anélkül,
Kisiklott a vonat, hű szívem megsérült,
Fellángolás, téveszme, rideg hajnalok...
Szívem remeg, körben jéghideg ablakok.
Most is hallom csendes szavad:
"Tudod, már nem leszek ifjabb,
mikor érkezel, meddig maradsz,
jön-e nekem télre tavasz?"
Emlékszem, ahogy a köveket néztem
elkalandozva, meghitten, fehérben,
fodrozódott a víz rekkenő hőségben,
én meg csak észrevétlenül üldögéltem.
Lapozz bele fakuló lapjaimba,
Olvasd ki titkos, kopott könyvem,
Melyben meg van írva boldog és fájó életem.
Balassi strófára
Mikoron láttalak,
szívembe zártalak,
bókolni ím eljövék.
Gyönyörű virágszál,
bimbóból kinyíltál...
Szőlő, szőlő, gömbölyű,
Kecskecsöcsű, gyönyörű.
Halványsárga és piros,
Kék, lila és illatos.
Vártalak
Csattanásig tárt
Ajtókkal
Éden-ízű
Zúzmara-
Csókkal
Isten éltessen sokáig!
Kívánom, életed teljes, szép legyen.
Egy könnyed dallam, mi földi gondok fölé emel.
Szárnyalásod soha ne érjen véget.
Álmaid, vágyaid mindig elérjed!
"Volt egy dongó meg egy légy,
tovább is van, mondjam még?"
Mesélt nekem nagyapám
valamikor, hajdanán.
Csendben etet a szeretet,
megrebben szótlanul,
nem oszt vigaszt, se sebeket:
táplál gyanútlanul.
Nézem a felhőket
ráncos homlokod egén,
a mély barázdákba
gondmagot vetett az idő,
és arat napról napra.
Az emberektől rosszul vagyok, az állatok között békére lelek,
mondhatod, hogy megőrültem, de én már más nem leszek.
Szeretlek, apám!
Kétszer volt bajom a köldökzsinórral -
egykor a bábám okozott galibát,
pityókás feje küzdött az itallal...
ha nehezen is, de megnyerte a csatát.
Megfagyott a táj,
Mint a lelkem,
Fehér és éhes,
Amolyan soványféle
Farkastest.