FleurdelaBelle

Teljes név:Kántor Csenge Virág
Életkor:16 év
Nem:
Lakóhely:Budapest
Foglalkozás:Diák
Születésnap:2004. április 20.

Regisztráció időpontja:2020. február 5.

Népszerűség:24 figyelő

Publikált versek:12
Kedvenc versek:89

Gyerekkorom óta imádom a könyveket, a verseket, mindent, ami irodalom. Már tízévesen elkezdtem saját történetet írni, és abbéli vágyamról, hogy egyszer kiadok egy (vagy több) kötetet, továbbra sem mondtam le. Azóta sokat fejlődött az ízlésvilágom, az életképem, s ezekkel együtt az írásmódom is. Szerény novelláimat (melyekről sokan úgy tartják, túl komoly témákról szólnak egy tinédzser lányhoz képest) eddig még csak közeli ismerőseimmel osztottam meg, és úgy vélem, ez még egy ideig így is marad. De reményeim szerint nem örökké.
Körülbelül egy éve kezdtem el verseket írni, kezdetben fő témám, mint előttem oly sokaknak, a reménytelen szerelem volt. Azonban ez az időszak már lecsengett, és új vizek felé evezek a költői pálya tengerén.
Néhány irományom, melyet méltónak találtam a nagyvilágnak, most feltöltöm eme csodálatos oldalra. Bízom benne, hogy ér(t/z)ő lelkekre lelnek.

Árnyékból szőtt vendég c. versem, melyet Sirkó Eszter, alias Kocos182 zenésített meg. Ezúton is hálás szívvel köszönöm Neki!
https://drive.google.com/file/d/1IwLumTKeENfvb9A3-1rF0pNE081Ulga9/view?usp=sharing_eil&ts=5e5cf63c

Legnépszerűbb verse: Patak partján 15 kedvenc

Legújabb verse: A fűzfa alatt 2020. szeptember 20. 18:00

Legújabb kedvence: Néha még (Kósa Gabriella) 2020. október 30. 23:40

Ha üzenetet szeretnél küldeni FleurdelaBelle részére, jelentkezz be!

Belépés  |  Regisztráció

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom