Ewke kedvenc versei
Szeretnék a tisztaság lenni
Himalája tetején,
úgy szeretve létezni,
mint senki eddig még.
Ahogyan rám nézel, én attól vagyok szabad...
Tizenhárom nyár sütötte
barna szempárral álltál elém,
s mondtad nekem:
mi az enyém, a tiéd.
Ezután már nem lehetek válogatott aroma darab
forró vized csalogató melege alatt,
hogy egybeolvadva vegyen fel külön - külön semlegünk
élénkségben pompázó szivárványokat.
Nem baj, ha feleségemet már látta
minden tépett bokor, utcapadka,
mégis enyém volt neki legédesebb -
karaimon legjobb álma.
Mint tömör, hideg fátyol,
felveszed, s tövisek közt gáncsol.
Távolságot tartok, s másokon figyelem:
mily szabadság, mily félelem.
Érezted-e már a pillangó dalát,
ha gyomrodba szállt,
s terültél-e egek fölé,
mikor másnak a pillangó te voltál?
Valamiért miattad vagyok Karácsonyi lázban,
díszeket teszek, és ég szemem lángja.
Valamiért miattad vagyok boldog ez ünnepen,
valami régit adtál újra vissza, mit elfeledtem.
S másnak értelmetlenek ez örömök,
egyedül nekem világos, és már nem kell több.
Nem voltam szentek példaképe soha
s az ördögöt sem tiszteltem eléggé.
Neked akartam adni mindenem,
ebben a tudatban létezni örökkön-örökké.
Furcsa csöndben a bogarak
idegyűltek körém,
s fényt csiholnak,
hogy legyen bennem elég,
hogy holnap is gyűlhessenek
testem fölé.
Mint homokban mászó kisgyerek,
lenni úgy akarok,
kinek bőrét tengerek sütötték,
aki soha nem lesz nagyobb.
Azt mondták rólad,
félkész vagy, mint a harmat.
Várlak téged reggelem első eszméletében,
lépéseimben téged hallak a konyhába menet,
a kávénak gyöngyözésében néz rám szemed;
várlak téged.
Nappal van, kompromisszum.
Minden őszinte, nincs magyarázat.