Bobe66 kedvenc versei
Belém öregedett vályogszagú élet.
Sanyarúan húzom vidéki ráncait.
Árva távollétem ideragaszt végleg.
Otthon hagyattak régen letűnt álmaim.
Leültem a kerti hintába
Immáron egyedül.
Előbúvott sok-sok emlék,
Ki közül most egy sem menekül.
Szemekből, arcokról,
Színekből, a világból.
A mennydörgésnél hangosabb gondolatok,
Örökké maradni akartatok, most hol vagytok?
Anyámnak
Csak néztem sokszor utánad,
S most sírok, mint a szél.
Kutakodok az ég alatt jóságod után,
De bután az én időmnek is lába kél.
Ötven éve ismerhetlek
szeretettel, ó, jó anyám,
fagyos szellők lengték
karjaid közt pólyám.
Anyai szeretet
Az anyák mindenkor tudják,
Feladatuk fel nem adhatják...
Közeleg a kikelet,
megette a kutya a telet?
Már a hajnalok sem hidegek,
érzik ezt az emberek.
Soha ne bánkódj, hogy fejed felett elszálltak az évek,
az őszi napsugár nyújt még lelkednek sok szépet,
arcodon ott felejtette kedves ráncait az élet,
szép, barna hajad mostanra mind hófehér lett.
Minden kézmosás előtt
Ültessünk egy fát,
És mentsünk meg egy madárkát.
Nem kell tennünk semmit,
Csak jót, jót, jót!
A természetnek is adjunk ennivalót!
Leszálló este bujkál a fák alatt,
csillagok szikráznak a Duna vizén,
a pesti part fényes, színes árny-alak,
elnyúlva integet, mint csábos szirén.
mosoly
Ma nem hallottam a
békák brekegését,
erős szél fújt,
s porördögöt kavart, mi
felkapta a száraz avart!
Forró homlokomon kettétört a nyár,
Pöcegödörbe hullanak az emlékeim már.
Szívem jéghideg rőzséi sem gyúlnak lángra,
A szomorú őszt már hiába várja.
Elbújt a boldogság előlem.
Pedig már sok helyen kerestem.
Emlékszem sok ezernyi gyermekálmomra,
amit másnap átéltem szépen sorjában.
Kovács lettem, ahol az üllő muzsikál,
a lovak lábaira patkókat formál.