Arnold kedvenc versei
Balázsi Rafaella (Luciferlánya)
Smink és máz.
Elfolyó, rózsaszín, bomló valóság.
Nem otthon. Ház.
Hosszú, utálatos másnaposság.
Parton, magányomban, ím, egyedül jártam.
Köves volt a homok, sajgott tőle lábam.
Bánatomban éppen lehajtottam fejem,
Igazgyöngy fényében csillant meg a szemem.
Tizenhat éves lettem én,
Decembernek negyedikén.
Hihi.
Haha.
Fagyot hoz az ősz. Telet.
A nap - mondja - sütött eleget.
De arcodra még aranyfátylat von.
Tél jön. Virágzol. Én hervadozom.
Lélegzéshalkan beszélnek a sírok,
olyan tiszta csöndruhát vett a temető,
a kanócok fényselyme puhán lebbenő,
ujjhegynyi érintések a virágszirmok.
Péntek volt.
Este.
Én hatéves voltam,
színes álmaimat
szivárványból fontam.
Évente egyszer megtelik
A temetők mohos zuga.
Gyertya lobban, ima hallik:
"Az Isten is nyugosztalja".
Kicsit minden nap meghalok.
Csak kicsit, és másnap új erőforrások.
Régi pálya.
Szint: Föld.
Kell valami, amibe kapaszkodjak,
egy kimoshatatlan emlék, fénykép,
amit a szem fotózott: boldognak,
valami hely, behatárolt térség,
hol áll az idő, a fa sem korhad,
fűben fekszünk, s nem okollak
semmiért.
Messze, távol vagy, s mégis közel érezlek, oly közel.
Léted bennem él s ég - mint a hegy, tó, fenyves -, örökre.
Ha sötétség van, s a hold ragyog csak, Téged látlak, hisz
kívánom, légy` velem - őrizzed szerelmes álmaim!
idétlen ahogy gombolkozom vissza
pamutblúz alá melltartóba szorítva...
És fáj, és zúg, és búg,
és omlik a vár, és rám szakad
az Ég minden fényessége,
ékessége, békessége, szelídsége,
embersége. És ismét fáj...
Balázsi Rafaella (Luciferlánya)
Melyben kifejezem, lefejez-e
Kikerültem valahova,
Ahova már kevés az irónia.
Na meg a vers...
(Amikor rímeket alkotsz, keversz.)
Nem érzem méltónak magam a verscímhez.
Inkább mondanám úgy, társaimnak, kik költők.
A halhatatlan Arany Jánoshoz
Mi tagadás, gyakran teszem,
hogy elmélázok verseden.
Szóhalmazok a metronom...