Angyal2013

Blog:Angyal2013 blogja

Regisztráció időpontja:2013. október 1.
Utolsó aktivitás:2020. június 30. 23:21
Népszerűség:3 figyelő

Kedvenc versek:20
Hozzászólások:19

Anonim ars poetica


Nem szóval, csak úgy, finom eleganciával, sor mögött megcsillantott kedves iróniával. Vagy csak egy apró gondolattal, szívemhez küldött csillagporral, de tudatta velem a barátom, hogy gyávának tart. (Vagy én gondolom, hogy ő gondolja, mert magamról gondolom; ő meg nem tudja, mit is akarok…)

Egy ideje leszoktam róla, most mégis magamba rejtőzöm, emlékek vizére. Mikor még nekem is volt „becsületes nevem”… (Mintha a név becsület dolga volna)…Tudod, én akkor még sínpárok között bukdácsoltam. Fürkésztem végtelenbe vesző-vezető tekinteteket, bízván, hogy a távolság, majd közelséget teremt. Akkor még azt hittem, a sínpárok a végtelenbe vezetnek. De nem vezettek, csak elvesztek. Aztán jött a zuhanás, és az önmagamba menekülés…
Persze nem hagyták: „Szabad-e önmagunkba menekülnünk? Megbocsátja-e ember és társadalom? Nem a megbocsátásért: önmagunk hitéért kell vállalnunk önmagunkat, a körülöttünk-bennünk lévő világot. Ez az önbecsülés hite és szigora.” – zengte a világ, s én beláttam, a valóság visszaránt. Utánam nyúl a magasba. Nem ismer, nem szeret, ha az utcára lépek nem köszön. De visszaránt, hogy nagy, betonszürke tereken álmodjak, örökkévalóságot…
Végül sorsom jóra fordult. Már van hova haza. S míg városom éltet, altat, én muskátlit teszek oda, ahol a vakolat… Talán mert… jött egy angyal… Se neve, se rangja, se vagyona nem volt, de kézen fogott és értette a világ zaját. ( Angyali feladat.) Én meg közben… elengedtem a múltat. Azóta nem szúr, nem fáj, és nem nyafog. Ma már csupán „névre szóló”, tovatűnő, elszökőben zakatoló állomás. Emlékké nemesült változás.
Teszem a dolgom, mindig előre lépek, s tudom, hogyan vegyüljek. De néha muszáj: arcot, szerepet le. És félre a test is, a valóság zsákja, olykor a betonon hagyom, és át a hídon, csupaszon, csakcsupán. S ha már se név, se test, se szerep, olyankor rám köszönnek a fák. Főleg így ősszel, mindegyik izgalmas talány. S mikor lehull a „viseletes ruha”, akkor feltűnnek az ágak. Akár a sínek. Az egymásba vezetők, a végtelent keresők. De most már tudom, s nem csak képzelem, az összefonódó ágak ölelése közt (kérlek, lásd), valami fennakadt…

Legújabb kedvence: Március végén (Szabó Balázs) 2018. június 30. 15:50

Ha üzenetet szeretnél küldeni Angyal2013 részére, jelentkezz be!

Belépés  |  Regisztráció

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom