1957 kedvenc versei
Új évi köszöntő 2020-ra
Esztendők rohannak,
így múlik az élet,
kívánunk magunknak
mindig jót és szépet.
Ha már ronggyá tépett szívem szépe voltál,
maradj szent, mint fohász
vagy mint zsoltár.
Ahogy baktattam a város fényei között,
kalapáló szívembe aggodalom költözött.
Lótott-futott a változatos embertömeg:
borús, derűs, rajtuk szerény vagy cifra köpönyeg.
A fekete lyuk!
Fekete lyuk vagyok!
Bolygó, ki magába fordult.
Magamba vonzom az ismert világot.
Éldegélek láthatatlanul.
Figyelj, Anya, Apa!
Mondani még nem tudom:
nekem egy kész csoda
az első karácsonyom!
Emlékezés
Ha majd egyszer elég idős leszel,
székeden üldögélve
eszedbe jut a sok régi, szép emlék.
Eszedbe jut egy kis füzet és ki benne
neked írta a verseket.
A lány
A lány hosszú idő után újra ír verseket.
A Múzsája az ősz hajú fiú lett.
Hozzá, róla írja a verseket.
Ír az együtt töltött, gyönyörű évekről,
benne a szép emlékekről.
Jók lettek a búcsúkor készült képek,
rajtuk a fiú és a lány, kávézik éppen.
Csillog a szemük, ahogy egymásra néznek,
beszélgetnek együtt, mosolyogva szépen.
Elindult a vándor összetört szívvel,
egyedül, magányosan egy más világ felé.
A természet levetette haragoszöld ruháját, s tarkába öltözött.
A fákon a sok szép színjátszó levél már az Őszről mesél,
de szívünkben még a forró nyár emléke él.
Kedves nők.
Kik ezen a hatalmas világon vagytok,
e kis versemet most hozzátok írom.
Rád gondoltam ezen a suhanó reggelen,
odaültem melléd a tornácra - Nagyapám,
még a régi elnyűtt kalap volt a fejeden
és pipád füstje is ott kúszott a ház falán.
Most szeretek, most szeressetek...
Most szeretek, most szeressetek.
Ki tudja, holnap talán
meg is halok.
Üresen kong a kékség pár napig,
visszhangozza majd,
hogy nem vagyok.
Egy vadgalamb repül fel az égre,
Hogy megnézze,
Hogy van-e, szeretet és béke.
Mert szeretet és béke nélkül
Néha meg kell állni
körbenézni
látni, érezni kell
a jót és szépet
megcsodálni
nem csak vaktában
indulni el.