Zsuzsa Mihály
Sziri-szuri, szurika,
Viki-Vaki, vakcina, de csuhajla, de csuhajla!
Pfajzer. Asztrazeneka...
Biztosan a méz volt előbb, mint a madzag.
Madzagnak először jó volt a juhszalag.
Disznótorba járni de jó,
Csikorog a fagy, nagy a hó,
De a katlan forrón rotyog,
A szemünk máma biz` nem kopog.
Talán most folyik a gigászi küzdelem,
Talán most a pokol sötét mélységében,
Most töri szét Jézus a bűn bilincseit...
Egyszer véget ér ez is
Egyszer kifullad a gonosz.
Tavasz van, s a Természet
Bogár, madár vígan toroz.
Hogyha este erre jársz, engem mindig itt találsz,
Ez a külvárosi bár téged még mindig visszavár,
Egyszer régen te meg én itt voltunk boldogok,
És most, hogy újra itt látlak, szívem hangosan dobog.
Ritkul a lomb, pereg a levél,
Hőjáró csizmát próbálgat a tél.
Bágyadt merengés ül a tájon,
Langyos-lustán simogat még a Nap...
De már hűlnek a sima vizek,
A hegyek kék álomba hajlanak.
Boldog derű, sima optimizmus,
pusztuljatok most, göcsörtös gondok!
Reggeli kávé kósza illata,
megpendülnek a sárga gitárok.
Csinos dáma korosodva
Az életét áttáncolva
Kapott puszit ékszert sokat
Szédített sok gazdag urat.
Haragos-morcosan
Ráncol homlokot a tél,
Keményen őrködik,
Minden változástól fél.
Szürke ég alatt feketén kavarog
Örvénylik a varjúsereg
Szétszéled tömörül zsivajog károg
Csattogó csőr és szárnyhegyek.
Népieskedő szóömleny
Kárikittyom.
Fittyfirittyes jó reggelt kívánok a lőkönfüttyös grenadírmarshoz.
Pántlikás köténykéket fújdogál a hipi-hopis topánkákon tipegő,
Udvarházi kis kisasszonyok pruszlikjaiban csatangoló, bánatos hegedűszó.