Zsuzsa Mihály
Szélmuzsika játszik faágon, levélen,
Töredezett fényben arcomat fürdetem.
Volt egy magányos fiú,
Volt egy magányos leány...
Élt a szívük mélyén a remény,
Szebb jövő lesz, ami vár!
Ó, ti édes kis semmiségek,
A tétlenség arany percei,
Pitypangot pofozó kiscica,
Hempergő lustaság képei.
Szülőfalum rózsái
Tízezer rózsatő, százezer rózsaszál,
Millió szirom.
A harmat öntözi, nap fénye ébreszti
Szép hajnalon.
Elzárt kert, lepecsételt forrás...
Elzárt kert a lány, lepecsételt forrás,
Nem látsz be a kertbe, hiába kukucskálsz.
Március művét folytató,
Májusnak álmát ringató,
Virágfüggöny mögé bújó,
Illatos szeleket hozó
Április, szép április!
A vonat is ráérősen halad,
Bárányfelhő valahová szalad...
Lányok ülnek nevetve egy padon,
Nyakkendőm is félrecsúszott, hagyom!
Valami izgalmas bizsergés, valami édes zsongás jár ár mindent,
Valami remegő feszülés, valami hívó ringás izgat állatot, embert!
Mint vak ember a szakadék szélén,
Érezve, de nem félve a veszélyt,
Úgy vágtam bele az életbe,
Összekötöttem nappalt és az éjt.
Az alfa-hím (Hegedűs Puci) története...
Lusta vagyok és trehány,
Gyáva vagyok és puhány.
Nem vagyok egy alfa-hím,
Ez köztudott ma már.
Leszedtük már karácsonyfánk,
Süljön most már farsangi fánk!
Karácsonyi gyertya fénye
Beragyog még a szívünkbe`.
Mikor függönyt húzol szobádnak ablakán,
Mikor a kelő nap simogat meg puhán,
Átsuhan lelkeden egy felejtett tavasz,
Egy régi szilveszter, legszebb emléked az.
Csöndbe süppedt erdő, mező.
Halk zizegés borzolja a némaságot
Rezzenéstelen fák növesztik hóbundájukat
Ágaikon tartva a világot.
Karácsony felé...
Templomtornyok keresztjei között feszül az izgalmas várakozás,
Füstöt pipáló kémények fölött harang szava szelíd simogatás.
Az örök dilemma: az erő vagy az ész? Az izom vagy az agy, amivel többre mész?
Fejeket cserélni, ez csak fantázia, Thomas Mann is csak regényben próbálta.