Zsuzsa Mihály
Haragos-morcosan
Ráncol homlokot a tél,
Keményen őrködik,
Minden változástól fél.
Szürke ég alatt feketén kavarog
Örvénylik a varjúsereg
Szétszéled tömörül zsivajog károg
Csattogó csőr és szárnyhegyek.
Népieskedő szóömleny
Kárikittyom.
Fittyfirittyes jó reggelt kívánok a lőkönfüttyös grenadírmarshoz.
Pántlikás köténykéket fújdogál a hipi-hopis topánkákon tipegő,
Udvarházi kis kisasszonyok pruszlikjaiban csatangoló, bánatos hegedűszó.
Augusztusban ünnepelünk, vidám nótát énekelünk,
Szent István Nap és Új Kenyér, ez az Élet ez a Remény!
Aranyló tespedtség terpeszkedik
Kerten és mezőn július hevének kamatja ül
Tavak folyók és patakok földerezeteivel
Kósza köd és tétova szél hűsül.
Van aki csak lődörög és mindig hőbörög
Van aki csak kódorog és mindig háborog
Vannak akik lődörögve szédelegnek
Összeállnak szétszélednek
Tiltakoznak lelepleznek
Próbálkoznak kísérelnek
Botránkoznak lökdösődnek
Menekülnek fenyegetnek...
Masszázsszalonban
Jean vagyok, az inas, a lábam azért inas,
Mert sokat talpalok én.
Moccanatlan alszik a táj
Sziklában, fában szunnyad a jövő
Jeges trónján Télkirály
Csikorgó álmokat sző...
Tekintélyes bírák bölcs ábrázattal,
velük szemben hárman bosszús, komor arccal.
Hogyan is kezdődött?
Hogyan is kezdődött e régi történet,
Amikor valaki valamit rögzített?
Mikor egy gondolat végleg testet öltött.
S az ösztönkáoszból a fényre vergődött?
Már ahogy érkezik, az egy fogalom,
kicsit dérrel-dúrral, perelve világgal.
Mi ez a lárma, e förtelmes ricsaj,
Ölnek valakit, vagy ég a ház, ez a baj?
Ízek kavalkádjával dorbézolok már reggel,
Feketekávémat citromos teával kísérem.
Szélmuzsika játszik faágon, levélen,
Töredezett fényben arcomat fürdetem.