Zsuzsa Mihály
Talán most folyik a gigászi küzdelem,
Talán most a pokol sötét mélységében,
Most töri szét Jézus a bűn bilincseit...
Egyszer véget ér ez is
Egyszer kifullad a gonosz.
Tavasz van, s a Természet
Bogár, madár vígan toroz.
Hogyha este erre jársz, engem mindig itt találsz,
Ez a külvárosi bár téged még mindig visszavár,
Egyszer régen te meg én itt voltunk boldogok,
És most, hogy újra itt látlak, szívem hangosan dobog.
Ritkul a lomb, pereg a levél,
Hőjáró csizmát próbálgat a tél.
Bágyadt merengés ül a tájon,
Langyos-lustán simogat még a Nap...
De már hűlnek a sima vizek,
A hegyek kék álomba hajlanak.
Boldog derű, sima optimizmus,
pusztuljatok most, göcsörtös gondok!
Reggeli kávé kósza illata,
megpendülnek a sárga gitárok.
Csinos dáma korosodva
Az életét áttáncolva
Kapott puszit ékszert sokat
Szédített sok gazdag urat.
Haragos-morcosan
Ráncol homlokot a tél,
Keményen őrködik,
Minden változástól fél.
Szürke ég alatt feketén kavarog
Örvénylik a varjúsereg
Szétszéled tömörül zsivajog károg
Csattogó csőr és szárnyhegyek.
Népieskedő szóömleny
Kárikittyom.
Fittyfirittyes jó reggelt kívánok a lőkönfüttyös grenadírmarshoz.
Pántlikás köténykéket fújdogál a hipi-hopis topánkákon tipegő,
Udvarházi kis kisasszonyok pruszlikjaiban csatangoló, bánatos hegedűszó.
Augusztusban ünnepelünk, vidám nótát énekelünk,
Szent István Nap és Új Kenyér, ez az Élet ez a Remény!
Aranyló tespedtség terpeszkedik
Kerten és mezőn július hevének kamatja ül
Tavak folyók és patakok földerezeteivel
Kósza köd és tétova szél hűsül.
Van aki csak lődörög és mindig hőbörög
Van aki csak kódorog és mindig háborog
Vannak akik lődörögve szédelegnek
Összeállnak szétszélednek
Tiltakoznak lelepleznek
Próbálkoznak kísérelnek
Botránkoznak lökdösődnek
Menekülnek fenyegetnek...