Zsobrák Fanni
Elmém mély börtöne,
Rosszaim örömem.
Sírás feszegeti torkom,
Miért lett ez sorsom?
Szívemben tétova érzés,
Mi legyen, ez a kérdés.
Olyat érzek, mit nem kéne,
Lelkem miért is félne.
Csókold számra a szerelem édes átkát,
Mely oly alantas, tétova ármány!
Nélküled az élet
levegő nélkül az élet.
Akár egy üres lélek,
Egyszer az leszek, félek.
Fagyos szél futkos a házak között.
A Hold földi révjébe már kikötött.
Kinn az udvaron egy virág áll.
Egy leány szívére bánat száll.
Szívemnek hajnala, szép virágszál,
Kinek hangjára a világ lecsendesül.
Emlékszem, régen még imádtál,
Így reménykedem, szíved megenyhül.
Szívbe vésett mondatok,
Hallgatok mert szólni nem tudok.
Félek, itt hagysz egy nap,
S szerelmünk elhamvad.
Nem egyszerű, kis senki leszek,
Naggyá válok, szemem előtt ez lebeg.
Ismernek majd mindenhol,
S ez a sor így rímel pont.
Pörögnek a számok, a dj játszik,
Ma se érünk haza időben, ez már látszik.