Zelenka Brigitta
Elhalkuló dalát hallod-e a nyárnak,
míg puha-zizzenve lombuszályból szállnak
arany-moll akkordok, s ez a haló szépség
még zeng, és fölötted kifeszül a kékség?
Uram, szabad kezed van
azt tenni, amit jónak látsz,
és legyen meg az akaratod,
ha magad is úgy akarod,
de szabadíts meg a gonosztól,
mert már az álmok is csak
piszkos fényekre tapadnak...
Valamit írni kéne mégis,
míg eloszlik ez a szürkeség,
széthullt gyöngyöket megkeresni,
köd mögött a csillagot lesni,
mint hitőrző, büszke jegenyék
Magot szórva, hajolva földig,
kerten, ha fényár végigömlik,
ott látom őt, lecsúszva vállán
kopott kendője, s aranysárgán
Azt akarom, szép, nagy legyen,
tündököljön fenn a hegyen
panorámával a tóra,
uramisten, váltsd valóra
álmaimnak titkos vágyát,
míg a bankot be nem zárják.
Apám, az álmok szétgurultak,
mint érett gyümölcsök
a réges-régi almafáról,
s tört útjain a hordozott múltnak
a kérdések is megfakultak.
Én oly sokszor elnézek másfelé,
s a keresztfáról megfeledkezem,
de érzem, elér egy-egy sugarad
az áradásban bomló reggelen
Milyen lehet az otthon-erdő,
rejt-e még regét a vadon,
s a patak zsongó imádságot
ringat-e párás hajnalon?
Az egész vidék mind ilyen,
eső-kimosta, színtelen,
viharok-verte, ingatag
a tartás is, mint talp alatt,
ha reng a föld, és hirtelen
szívedig ér az intelem.
Gyötrődő május, verdeső,
akár egy sebzett jégmadár,
gond-napok, ólom-ünnepek
félelme létet felzabál.
Fűrész bődül a síri csendben,
s megremegnek az almafák,
e sorscsapástól, mit rettegtem,
némán feljajdul most az ág.
Minden út egyszer hazavisz
oda, hol gyermekkor-gyökerek
nyúlnak a földbe makacsul,
s láthatárt szeg az a hegy-kerek.
Pillája rebbenő, hinta-palinta,
ringasd el öledben, áldás-szeretet,
mesélj neki csodás tündérmeséket,
csillagszórós éjben Göncölszekeret,
s amíg a holdezüst némán bűvölő,
simogasd imára apró két kezét,
dúdolva zsongítson álom-éjszakát
szép szemére szálló pillangó-pecsét.
Édesanyám...
Tudom, hogy várnál most is.
Pedig az öreg bútorokat már régen por lepi,
s értelme sincs amúgy semminek.
Hófútta utakon Betlehemig
befagyott hittel, süketen, vakon
minek is indulnál, hisz nem telik
idődből annyi se, hogy az ablakon
derengő csillagot ma észrevedd,
és a hűséged is már rég veszett.