Zelei Márk István
Pillangócsapkodás a sötétben.
Érzem, láng-létem füstcsíkot húzva odébb illan.
Rágom, nyelem,
most ülsz velem.
Képzeletben csak,
tudod... bárcsak.
Univerzummal szemben állok,
Ürességtől konganak a vágányok.
Csak egy hajnali álom volt csupán,
Hogy megismerhettelek novemberem tavaszán.
Langy avaron lépkedő reménysugár,
Hallgatlak szó nélkül tétován.
Sétálok a ligetben,
Minden oly kietlen.
Hallgatom talpam lágy neszét,
Egy korban, hol nem látjuk más szemét.