Zagyi G. Ilona
Mennyi levél! Nemcsak móka,
ami vár a télapóra.
A listája tarka-barka,
ősz szakállát simogatja.
Csillagok közt fut a szán,
csilingel a száncsengő,
pihen a Hold udvarán,
takargatja hófelhő.
Várakozó öröm gyermekek szemében,
benne látszom én is... e tükröm szeretem.
Hogyan is kezdjem? A kínálat bőséges.
Korainak tartom, bár van hozzá kedvem.
Még tart a "Black Friday", lehet számolgatnom,
csilingel a "Jinlge bells", látom és hallom.
Lassan és nyugodtan... tán nem kell sietnem.
Lassan lehull szirom, levél.
Meleg színe minden jussa.
Itt vagyok, ha felejtenél!
Mint mosoly, jut minden zugba.
Keringőjét falevélnek
kíséri a napsugár.
Nevetésre elcseréllek,
gyermekmosoly mindig nyár!
Árnyak, járatlan utakon járok,
pokolban otthagyok átkot,
sodor a végtelen.
Hol vagy? Kereslek a messzeségben,
kereslek földön és égen,
nélküled nem létezem.
Virtuális térben... már ki tudja, hány D-ben,
könnyen utántöltött, üres ígéretek
látványosan robbannak szét a semmiben.
Immunis övezetben eltűnt bűnjelek...
Ma sírok között jár, táncot lejt a fény,
kísérő zenéjét a szél játssza el.
Víg, lidérces árnyak hajolnak fölém,
táncra kér néhány, talán meg is ölel.
Mikor gyönge vagyok,
ha elveszni látszom.
Mikor szívembe mar,
s az erőset játszom,
csak ölelj át.
Megfakul a gyász színe, lassan halványul,
szívem átszínez holtat elevennel.
Bezárt fájdalom, mely naponta kitárul,
mássá szelídül... békül a jelennel.
Nógrád megye
Zsákfaluk és híres falvak,
palóc-íze van a dalnak.
Nyílik ablak, kaput nyitunk,
nógrádiak marasztalunk.
A véletlen hozott, játéknak látszik,
lépések zaja a legelső táncig.
Siettet valami, mert űz, kapkodok,
valódi művet magamból alkotok.