Zagyi G. Ilona
Ma apák napja van... gondolok rád
ma is, mint mindennap általában.
Reggel vagy csak az esti órákban
előcsalt emlékként a lelkem lát.
Mikor megnő a hercegnők száma,
s vigyázni kell a rózsaszín álmot.
Sötétül, hol sok az árva.
Koldusként az utcát járva
elveszett jeleket keres,
emberség gazdalelkeket.
Újra és újra szavakat rakok össze,
mert nem jó a sorrend. Folyton keverednek.
Számonkért igék gyűlnek, hagyom örökbe,
miközben még újak, újabbak születnek.
Kívánságok hosszú sora,
ha mondanák, "leírhatom".
Nem férne fel, csak egy lapra,
nem ezért van gyermeknapom.
Első gyermeknap
Jár a karja, jár a lába.
Mondaná a csöppnyi szája.
Nem láttam még ekkora fát!
Lehet kapni hozzá létrát?
Tetejére ha felmásznék,
a világon mindent látnék?
Kóbor lélek a viharban,
játszik a fény és az árnyék.
Gyűlnek a fekete felhők,
cseppekben hullik rád még
az elveszettnek látszó,
fájó, összetört világod.
Fénylő pöttyök bokrok felett.
Felvillanó morzejelek?
Rejtélyesen titokzatos.
Falevélen kis csillagok?
Nincsenek itt aranyhidak.
Én készítem, amin járok.
Tervezgetem igazinak,
kellenek a betűk, számok.
Virágcsokrom papírlapon,
szívemet is rárajzolom.
Festek mellé felhőt, napot.
Felhő könnyed. Nap mosolyod.
"Addig gyermek leszel, amíg élek..."
Már nincs válasz... hiába kérdezem.