Zagyi G. Ilona
A véletlen hozott, játéknak látszik,
lépések zaja a legelső táncig.
Siettet valami, mert űz, kapkodok,
valódi művet magamból alkotok.
Nem teljes a csend, még néhány madár dalol.
Öreg, kerti hinta ring, halkan nyikorog.
Keskeny ösvény, csörgő patak,
tükörfényű, kicsiny tavak.
Felsóhajtó nádi világ.
Hullott csillag sok-szín virág
útmentén, völgyben, a réten,
nyitva a csend, mely törékeny.
Elmondhatom, merre, milyen úton járok,
de nem ugyanaz, ha a te lábad fárad.
Egy kisgyermek szuszog alig hallhatóan,
a pillanat róla szól, csak kicsit rólam.
Mint egy absztrakt lepke
a rajzolt térképen.
Színeiben büszke,
békés, de békétlen
káosz dúl testében.
Gúny és irigység virágzik. Járvány
lenne, mely terjed? Bújik, de látszik,
elnehezül a valami ágán...
Áldás
Szelíd lankák, kéklő hegyek,
mint egy alvó kisgyermeket,
kis falumat úgy őrzitek,
Szuha-menti, szép völgyemet.
Gyűrött álmok papírkosárban,
rajtuk vádlón átüt a tinta.
Érzés a zsibbadó ujjakban,
béna ritmus. Hinta-palinta...
Kívánhatsz mára szép napot,
s mondd azt, hogy "Boldog új évet!"
Jegyzem a bakancslistámra
holnapra s holnaputánra,
legyen hosszú a történet.
Élő vers vagyok, amit nem én kezdtem el.
Az első jel anyám szíve alatt fakadt.
Félig sajátja volt, amíg ki nem szakadt,
de boldogan adta... tudta, jóra nevel.
A szivárványban nincsen fekete.
Tán direkt festett Isten ecsete
csak hét színt eső után az égre,
jelképként a megkönnyebbülésre,
mint valami derűs üzenetet.
Nagy kalandra készült,
mert tudnia kéne,
még ma megkeresi,
hol a világ vége.
Árnyék suhan
hollóvárban,
hol nagy a cúg,
klong-klong, krúg-krúg.
Szél körbejár.