Zagyi G. Ilona
...dermedtség ül szabadságon.
Rám fagy, látom, hogy lélegzem,
zaj vagyok a téli csendben.
Reccsen az ág, ahogy lépek,
moccan valami... az élet
riad, rebben körülöttem...
Még mosolyogsz... félig élt élettel
utolsó perceid megbecsülöd.
Látlak elveszni... elnyel az a köd,
ahol küzd egy gyengülő életjel.
Szürke lét-regényem, hol tarka az álom,
kerete átkom fehéren-feketén.
Oszlón ázott fel a könnyes éjszakákon,
majd fagyott rám újra... csak úgy könnyedén.
Telet űzzünk! Jégcsap csepeg.
Farsang farka itt tekereg.
Nincs álarcod e napokra?
Kormot kenek az arcodra.
Szürke adat, szürke rendszer,
szürke útján szürke ember.
Szürke jel a szürke ködben...
Tizenkét öreg ül a tűz körül,
mindegyiken másféle köpönyeg.
Suttognak csendben, a perc közeleg,
egy évnyi szikra szerteszét röpül.
"Karácsony van, erdő..." suttogom a semmibe,
szélben ring a pőre ág, nem felel rá senki se.
Csengettyű szólt alig hallhatóan,
"Megjött a Jézuska." - súgta apám.
Kedves emlék, s marad örök talány,
ki volt ott akkor látogatóban.
A tető megroskadt valaha régen,
peregnek a szétmálló cserepek.
Benéz az este a tátongó résen,
hideg van már, látszik a lehelet.
Ej, mozdulj, öreg, csinálj meleget!
Szívedből adj egy apró lángot!
Készítsünk egy szeretetláncot,
mi átéri a bús világot.
Szunnyadó szikra lobbanjon fel!
Kopasz ágon őszapó ül,
zajonganak cinegék.
Tudják, az ősz menni készül,
búcsúztatják zöldikék.
Mennyi levél! Nemcsak móka,
ami vár a télapóra.
A listája tarka-barka,
ősz szakállát simogatja.
Csillagok közt fut a szán,
csilingel a száncsengő,
pihen a Hold udvarán,
takargatja hófelhő.
Várakozó öröm gyermekek szemében,
benne látszom én is... e tükröm szeretem.