Zagyi G. Ilona
Nem emlékszem rá, de tudom azt, hogy voltam,
nem egyszer születtem, s nem is egyszer haltam.
Ennyi éves testben vén vándor a lélek,
mégis minden hibát újra megismétlek.
Mindig féltem, hogy rosszul döntök,
s rosszul döntöttem, hogy féltem.
Hű volt az angyal s hű az ördög.
Ez kért, az hívott, kísérjem.
Őszapóka őszanyónak
szövőszéket készített.
Mire felébred Tél szomszéd,
lesz takaró, jó meleg.
Anya
Nem beszéltünk róla,
csak tudtam, hogy érzem,
még jól emlékszem rá,
mikor szívre véstem
a neves napokon.
Apám, anyám szerettem,
tavaszukat temettem,
nem a rideg földbe le,
szívem sírjuk födele.
Az én utam csupa kátyú,
elveszik a bogárhátú
benne.
Itt is, ott is, nincs szabálya,
mintha csak egy szlalompálya
lenne.
Olyan szép a tó ma is, bár a szél hideg,
hajamba bújik, majd az arcom csípi meg.
Ősz van, október, de még lombosak a fák,
itt-ott piros foltok, még sok a vadvirág.
Anyám mindig eltette az újat,
"a szebb időkre", mondta.
Most kezembe akadt az ódivat...
talán elrontotta.
Elő és utó a jelenben jutó
keserűn kapkodom a fejemet
van jogom s okolt sorsom illemtudó
tágul a tudat mint az etikett
majd egy elmorzsolt könnycseppet álmodom
ébren kávéillatú perceket
sóhajtok el talán összeszámolom
csak viccelek porlepte elveket...
Halkan kopog álommanó:
az ajtódban topogok.
Túl nehéz a hátizsákom,
sokáig nem maradok.
Éjszakában szarvasbőgés,
nőstényőrzés, kergetőzés.
Hegygerincen agancscsata,
tüzes hímek viadala.